Ilyen még nem volt: nő és muszlim a leendő román kormányfő

Ilyen még nem volt: nő és muszlim a leendő román kormányfő

Nem kis meglepetésre az országos politikában szinte teljesen ismeretlennek számító, muszlim vallású Sevil Shhaideh volt minisztert jelölte miniszterelnöknek szerdán a román Szociáldemokrata Párt (PSD).

646x404_bSevil Shhaideh

A kormányfői poszt várományosát Liviu Dragnea PSD-elnök azután nevezte meg, hogy részt vett a Klaus Johannis államfővel folytatott konzultáción a Cotroceni-palotában. Dragnea bejelentése azért számít teljesen váratlan lépésnek, mivel a szociáldemokrata politikus korábban arra utalt, hogy a miniszterelnöki tisztség várományosa férfi.

Hírdetés

Az államfővel folytatott egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón Dragnea nem rejtette véka alá, hogy magát szerette volna a miniszterelnöki szélben látni. „Egy igazságtalan ítélet és egy teljesen alkotmányellenes törvény ellehetetlenítik, hogy magam töltsem be ezt a tisztséget” – utalt a politikus arra, hogy a hatályos törvények értelmében nem lehet tagja a kormánynak büntetett előéletű személy. Liviu Dragneát márpedig idén jogerősen két év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.

Az 52 éves, közgazdász végzettségű Sevil Shhaideh a szociáldemokraták 2012-es kormányra kerülése után államtitkári tisztséget töltött be a regionális fejlesztési minisztériumban a Ponta-kabinet idején. Tavaly májusban éppen azt követően nevezték ki közigazgatási és regionális fejlesztési miniszternek, hogy Liviu Dragnea, a PSD akkori ügyvezető elnöke lemondott a tárca éléről. Dragnea akkor azért távozott a Ponta-kormányból, mert alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság a 2012-es, az akkori államfő leváltását célzó népszavazáson elkövetett választási csalás miatt. (Idén áprilisban Dragnea jogerősen két év felfüggesztetett kapott.)

Sevil Shhaideh-ről egyébként már tavaly tudni lehetett, hogy Dragnea bizalmi embere, muzulmán rítusú esküvőjén a PSD elnöke, valamint a baloldali alakulat egyik volt területi erős embere, Nicuşor Cosntantinescu, a Konstanca Megyei Tanács egykori vezetője volt a tanú. A konstancai származású Sevil Shhaideh 1993 és 2007 között a Konstanca megyei önkormányzat informatikai osztályát vezette, majd 2012-es államtitkári kinevezéséig a megyei tervezési osztályt. Tavaly júliusban, miniszterré történt kinevezése után iratkozott be a PSD-be. Romániában most először töltheti be a miniszterelnöki tisztséget nő.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »