Ilyen az élet az Iszlám Államban

Ilyen az élet az Iszlám Államban

A BBC rejtett kamerás felvételeken mutatta be az Iszlám Állam hétköznapjait. Riporterük Moszulban járt.

A BBC riportere, Ghadi Sary rejtett videókon keresztül mutatja meg a moszuli hétköznapokat. A videókon felrobbantott mecseteket, rettegésben tartott embereket, nagy tűzerejű harci felszereléseket láthatunk. A helyiek beszámolói alapján a terrorszervezet jelenleg a kormányerők lehetséges offenzívájára készül.

Mesterlövészeket, aknákat, szögesdrótokat és pokolgépeket telepítenek városszerte, ezzel nehezítik meg azt, hogy az iraki kormány esetlegesen visszavegye a várost.

A helyiek beszámolói szerint a nőket mind arra kényszerítik, hogy a teljes testüket elfedjék. Egy, a BBC-nek nyilatkozó helyi nő azt mondta, hogy neki semmi baja nincs az iszlám öltözködési szabályokkal, azonban az IÁ túlságosan durván kényszeríti a nőket. Azt is megemlíti, hogy Iszlám Állam berendezkedése óta nagyon megnőtt a nikába, azaz a teljes testet elfedő fekete ruha iránti kereslet, és ez felverte az árakat. Mihez kezd az a család, akinek például négy lányuk van? – teszi fel a kérdést a hölgy.

Hírdetés

A BBC arról is beszámol, hogy a vallási kisebbségek mind elhagyták a várost. A keresztények házai üresen állnak, pedig nem is olyan régen még 50 000 keresztény élt Moszulban.

A helyiek kínzásokról is beszámolnak. Az egyik nyilatkozó azt mesélte, hogy rendszeresek a korbácsolások a városban. Őt például egy kábellel verték meg, és a kínzója csak a fizikai kimerülés miatt hagyta abba az ütlegelését.

A törvények nagyon szigorúak. Cigarettázásért korbácsolás jár, lopásért kézlevágás, házasságtörésért a férfit magas épületről vetik a mélybe, a nőt halálra kövezik. Az egyik helybéli azt mesélte, hogy a testvére 20 botütést kapott csak azért, mert nem zárta be a boltját ima alatt.

A Hisham nevű lakos azt mesélte a lapnak, hogy az állami alkalmazottak és a volt katonák mind elvesztették a munkájukat, valamint arról is panaszkodott, hogy az IÁ mindent betilt, és gyakorlatilag csak otthon lehet tartózkodni a négy fal között.

A videók arról is árulkodnak, hogy az Iszlám Állam komoly fegyverarzenállal rendelkezik. Ezeket főleg a menekülő iraki hadseregtől szerezték be. Nehéztüzérségük is van, valamint képesek légvédelmi ágyúkkal viszonozni a légitámadásokat. A teljes riport, videókkal a BBC oldalán található.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »