Vasárnap véget ért a több hete tartó szemfényvesztés, búcsút inthettünk a baloldal előválasztási kabaréjának. Innentől kezdve – ideális esetben – a politikai programok ütköztetéséé és a valós politikai vitáké lenne a főszerep. Hogy ez mennyire fog korrekt módon történni, ne legyenek illúzióink.
Az első forduló előtt talán nem sokan gondolták komolyan, hogy Márki-Zay Péter egyáltalán továbbjut, nemhogy megnyeri a másodikat. Ennek megfelelően jó páran az azóta történteket egyfajta csodaként élik meg, amelyben Márki-Zay maga a messiás, aki leereszkedett a földi halandók közé, hogy megtisztítsa a baloldali ellenzéket (rajongói jótékonyan AZ ellenzékről szoktak hazudozni) a káros kinövésektől. Az pedig, hogy ezt a szerepet sikerült magára öltenie és elhitetnie a közvélemény egy részével, hogy jobboldali, az ennek az országnak a brutális szégyene és ostobasága. Márki-Zay ugyanis nem egy önjelölt szuperhős, egy önzetlen tisztogató, aki szabadidejében úgy döntött, hogy széppé teszi a politikát, hanem egy azok közül, akikkel állítólag „több mindenben nem ért egyet”. Idővel majd úgyis többen rájönnek majd, csak Magyarországon valamiért kialakult az a szokás, hogy aki „keresztény, nagycsaládos” és saját öndefiníciója szerint „jobboldali”, abban rögtön maximálisan meg kell bízni és a keblünkre kell ölelni. Hát a fenéket kell…
A korábban általam felvázolt véget nem érő relativizálás tehát célegyenesbe ért, és pürrhoszi győzelmet aratott, a Márki-Zay Péterben bízó lelkes rajongók pedig megfeledkeztek róla, hogy országgyűlési képviselőket és pártokat választunk, nem miniszterelnököt. Velük ellentétben a politikai veterán Gyurcsány Ferenc nagyon is tisztában van vele, és vasárnapi vereségük ellenére bizonyára önelégülten figyeli a „politikából kiábrándult szalonjobboldaliak” Márki-Zay iránti lelkes rajongását. Ő maga is kijelentette, hogy 2022-től a koalíció legerősebb frakciója a DK lesz (amely önmagában is kormányzóképes – tette hozzá), valamint megerősítette, hogy miniszterelnököt majd akkor választanak, ha parlamenti többséget alkotnak. Burkoltan ez azt jelenti, hogy Márki-Zay győzelme a végleges erősorrend szempontjából egyáltalán nem érdekes. Az lesz, amit az erős frakciót alkotó pártok mondanak. S az a helyzet, hogy Gyurcsánynak már megint igaza van, főleg azért, mert a baloldal legerősebb frakcióját valóban a DK fogja adni, utánuk utcahosszal kulloghat majd a DK-szolga Jobbik, aztán érkezhetnek a többiek, a „futottak még” kategóriát gyarapítva. Nyilván ezt a veszélyt érzékelve, Márki-Zay már saját frakciót akar, ami már csak azért is lenne göröngyös, mert a listáról így bejutatott emberei az előválasztáson kikapott, ám veterán politikusoktól vennék el a húsosfazékhoz való belépőjegyet. Patthelyzet.
Sokszor és sok helyen elmondtuk már, hogy egy ennyi pártot tömörítő koalíciót (amely pártok ráadásul saját önző érdekeiket nézik a legjobban) nem lehet hosszútávon összetartani, most meg az utolsó pillanatban bővült is a kör egy törtető áljobboldalival. Teljes a csapat. De a pályát tévesztett bizakodók kedvéért, akik szerint Márki-Zay „új színt visz majd” a politikába, tegyünk egy próbát, és pár mondatban vázoljuk fel, mi történne, ha választást nyernének a vezetésével.
Mivel miniszterelnököt nem mi választunk, ezért a győzelmet követően rögtön kezdődnének a belharcok, ki mit kap, mi lesz a jussa. Az elmélet kedvéért megelőlegezzük, hogy Márki-Zay valóban miniszterelnök lesz, a legerősebb frakció viszont a DK lesz majd. A frissen beiktatott miniszterelnök – még azt is megelőlegezzük neki, hogy pár saját emberét is bejuttatja listán, csak, hogy érzékeltessük a kilátástalan helyzetét – pedig egy árva ötletét nem tudja majd anélkül végigvinni, hogy ne rángatná dróton Gyurcsány Ferenc és lelkes Lenin-fiúja, Jakab Péter (utóbbinak amúgy sincs más választása, hiszen Márki-Zay érkezésével végleg feleslegessé vált az áljobboldaliak szimultán színpadán). Ennek fényében tehát aki a „politikai megújhodást” a balliberális koalíción belül keresi – állítólag „jobboldaliként” – azok eléggé más műsort néznek, csak az a baj, a hülyeségükkel nem csak saját magukat húzzák majd le, hanem az országot is. De úgy látszik, Magyarországon sokan szeretnek a saját maguk ellenségei lenni, s nem tanulnak a múlt áljobboldali felforgatóiból (Vona, Sneider stb.).
Lelkük rajta!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
