Nemcsak Ady szavaival, hanem a valóságban is mintha gyorsabban kellene száguldania Szent Illés tüzes szekerének, ezt követeli napjaink ritmusa. Alvégen sem lehet megállni egy percig sem. Megrakodva még két falu – Aldoboly és Sepsiszentkirály – gondjaival, most előre kell masíroznia Illés szekerének, soha hátra. Bőven vannak a tüzes szekéren mai óhajok, tetejében egy súlyosabbal, az autópálya tervezett nyomvonalának nehezen oldódó aggodalmaival.
Háromszéki fellegvár
Ha mesélő a műfaj, akkor kezdjük a legrégebbi dolgokkal, a Várdomb-tetőn álló „háromszéki fellegvárral”. Ott egy román kori kis templom állott valaha, amely olyan hirtelenséggel tovatűnt bajaival együtt, hogy majdnem semmi bámulnivalót nem hagyott számunkra. Az azt követő gótikus imaház hívei már fizettek Rómának (1443). A mai templomok, miként a jelenleg is álló illyefalvi református vártemplom, más felekezetekkel együtt már igénylik mindkettőt: az anyagiakat is, de manapság főleg a hívek számára nélkülözhetetlen megtartó szellemi-lelki erőt.
Jómagam már csak az öreg história eseményei között bóklászva mesélhetem el, hogy ritka az a templom és település, amelynek eleddig annyi veszedelemmel kellett megküzdenie, mint Illyefalva keresztényeinek valaha. Weiss Mihály brassói főbíró a Barcaságon lerombolta s azután megnagyította a kisebb székely „váracsokat”, a szomszédos Székelyföld peremén állókat pedig felégette. 1658-ban és 1661-ben két olyan tatár-török dúlás zajlott itt, hogy azt még versben is megénekelték. Több száz várbélit rabszíjra kötve elhurcoltak, s még annyinak teteme a vár udvarán hevert, közöttük sok pap és mester, akik a néppel tartottak. A harcról régi krónika és históriás énekek beszélnek. Később, akárcsak a szentgyörgyi várban, a lemészároltak csonthalmaza is előkerült, utóbbi helyen exhumálták, s föléjük emlékjel került: Romlásunk ezerhatszázban / Az ötvennyolc forgásában / Esék kisasszony havában / Aratás tájában.
Vagy:
Gidófalva, Szentgyörgy és te Illyefalva / Kikben jeles népek voltak takarodva, / Rád ment török, tatár szörnyű sivalkodva, / Elvivék népedet ők magokkal fogva – olvashatjuk a korabeli sorokat. A hagyomány szerint akkor lett az ostrom áldozata a várban levő levéltár, akkor égtek le a várfal belső részén futó védőfolyosók s velük együtt 118 raktározásra alkalmas és menedékhelyül is szolgáló kamra. A nép annak az alagútnak a létezésében is hitt sokáig, amelyen át veszély idején a szabadba menekülhettek a várban élők. Később bizonytalan időszak elé nézett a templom XVIII. század végén, 1786-ban készült szép, virágdíszes kazettás mennyezete, festett karzata és padelőkéi. A megviselt várfalakat, akárcsak a templomot, időnként javítgatták, a leomlott részeket újjáépíttették. A bajokra sorozatosan rátettek még a háromszéki földrengések (1738, 1782, 1802, 1902, 1977), s a károk felszámolását természetesen gyakran a település lakóinak vagy az egyházközség híveinek kellett felvállalniuk.
Bátran mondhatjuk, hogy a hatszáz református lelket meghaladó gyülekezet lelkipásztora méltó utóda híres lelkész elődeinek, felvállalta az eklézsia gondjait, fiatalos hangulatot vitt a gyülekezeti életbe. Érdeklődve lapoztuk a tavaly évi Gyülekezeti Értesítőt, hű képeként Lajos József tiszteletes áldásos lelki-szellemi tevékenységnek. Az Illisz – az Illyefalvi Ifjúsági Szervezet – gyereknapot szervezett, magyarországi anyagi támogatások révén honismereti kirándulásokat tettek, istentiszteleti környezetben zajlott le a nyolcadikosok ballagása, beindult újra az egyházközségi énekkar, a nőszövetség, újraszervezték a délutáni oktatást, és sorakozott minden más, ami a templom, a hit és mindennapi élet közös tartozéka.
Átjáró a tanulóknak
És jött a nagy arculatváltás
Az utolsó rendszerváltást követő esztendőkben Kató Béla illyefalvi református lelkipásztor – jelenleg az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke – felújíttatta a templomot, tervezője Zakariás Attila műépítész volt, kivitelezője Nyilas József építészmérnök. Mértéktartóan szép és új tartalommal gazdagított mennyezeti kazetták jelentek meg, melyek Kovács Kázmér műépítész tehetségét dicsérik (1991). Ezt nevezték akkoron az illyefalviak „valóságos áldásnak”.
Történt, hogy Kató tiszteletes és más felekezetek lelkészei is igyekeztek igénybe venni a külföldi egyházközségek nyújtotta támogatásokat. Ezeknek révén öltött új arculatot Illyefalva, régi épületek menekültek meg, újak is épültek, megújult templomokban szólaltak meg a harangok az Illyefalvához tartozó Sepsiszentkirályban és Aldobolyban is.
A várat temetőkert övezi, ahol faragott emlékkopja jelöli az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc hősének, illyefalvi Gál Dánielnek (1811–1861), a háromszéki forradalmi párt vezetőjének és országgyűlési képviselőnek, kormánybiztosnak és címzetes honvédezredesnek a sírját (Tóth Gábor munkája, 1994). De nem szabad elfelejtenünk Németh László jogászt, Illyefalva szülöttét sem, aki 1849-ben Háromszék kormánybiztosa volt. Szomorú, de tudni kell, hogy itt pihennek porai a történész, tanár Kádár Gyulának is, lapunk egykori munkatársának.
Régi időkre visszanyúló históriája van a helyi katolikus egyháznak, melyről külön tanulmánykötet jelent meg. 1701-ben fakápolnát építenek itt és pálosok vezetik a plébániát a rend 1786-ban történt felszámolásáig. A kápolna helyébe kőtemplom épült 1754-ben, majd újabb 1824–27 között és a jelenlegi 1868-ban. Védőszentje a Fájdalmas Szűzanya.
Lajos József református lelkipásztor
Ősállattemető és Judit vára
Külön kis könyvecskét leehetne írni az illyefalvi szénbányászatról. Középiskolás koromban illyefalvi lignittel „fűtöttük” az osztálytermek csempéit a Mikó-kollégiumban. Megfagyni nem lehetett, az azonban bizonyos, hogy a széntelep a vidék egyik leggazdagabb ősállattemetője volt. Innen került ki egy aránylag ép őselefántcsontváz és a jelenlegi barna medve ősének szemfoga, amely őslénytani ritkaság széles e vidéken. Az interbellum idején kitermelt szén miatt született meg Prázsmáron az illyefalvi megálló (Halta Ilieni), ahol vagonokba került a klasszikus energiahordozó.
Annak a hegynek a tetején, melynek mélyében a szenet fejtették, valamikor vár állott. Hiába kérdeztük az illyefalvi öregeket, senki nem emlékezett olyan várra, amely fenn, a falu erdejében lett volna. Kellett lennie ott egy építménynek, mert Orbán Balázs is ellátogatott oda. 1910-ben próbaásatást végeztetett itt László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum régésze. Az Illye-patak bal partján, a Vágott-tető nevű erdő alatt fekszik a Forrós-domb nevű őstelep – írta szűkszavú jelentésében a régész. Néhai Petruk János bátyánk sok évvel utána magyarázta, hogy „az illyefalvi várból alagút vezetett fel a Szármány felé és a Guruzsában ért ki a napra. Ott volt egy kicsi vár, az volt a régi Illyefalva menedékhelye. Később leköltöztek a népek, mert ott fenn nem volt elég víz.”
Fodor Imre polgármester
A szoborpark, Szabó Jenő „zabos” verse
A restaurált Séra-kúria előterében szoborsor várja a látogatót. Szinte hihetetlen, hogy a magyar művelődés ennyi jelességének arcképével találkozunk az alvégi faluban. Az itt működő LAM Alapítvány a mezőgazdasági és állattenyésztési vállalkozások támogatójaként a szakemberképzés központja, több helyi közérdekű létesítmény létrejötte fűződik a nevéhez. Segítségével sikerült restaurálni 1997-ben az 1811–12-ben épült és emléktáblával megjelölt Séra-kúriát. Padlásterében Jókai- és Mikszáth-emlékkiállítás található. Jókai Mór 1881–84 között két ízben, Mikszáth Kálmán 1887-ben volt országgyűlési képviselője Illyefalvának, mellszobraik Kutas László és Gáti Gábor budapesti képzőművészek alkotásai.
Ebben a szoborsorban kapott helyet a már említett Gál Dániel és az író Szabó Dezső (1879–1945) mellszobra is (Vargha Mihály művei). Az író több ízben volt Illyefalva vendége, ahol bátyja, a költő és író Szabó Jenő (1867–1934) a falu református lelkipásztora volt. Ebben az időben szegényes évek jártak Háromszéken, és a pap nem búzában, hanem zab formájában kapta meg a természetbeni kepét a hívektől. Ekkor faragta Szabó Jenő korabeli strófáit: Ha a lányom Judit, / Zabbal laskát sirít, / Az apja nem prédikál, / Hanem szépen nyerít.”
„Ez a nyár jegyezett el örökre a magyar falunak” – olvassuk az idézetet a Lakiteleki Népfőiskola barátosi fémplakettjén, melyet Szabó Dezső Az elsodort falu című regénye megjelenésének 100. évfordulóján állítottak. Az író nyáridőben bátyja, Szabó Jenő református lelkipásztor vendége volt Barátoson s ezt követően Illyefalván. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi és a Kemény Zsigmond Társaságnak. Trianon után hirdette és vallotta az itthon maradást. Szolgálati helyeinek egyikén – és miért ne éppen Illyefalván – megérdemelne egy emléktáblát.
– Milyen a közhangulata a községközpont lakosságának? – tettük fel a kérdést dr. Para János családorvosnak, aki ebben az évben tölti áldásos illyefalvi szolgálatának 33. esztendejét.
– Ez a negyedik emberöltő, amelynek fizikai-lelki bajait ismerem-igazítom – mondta. – Csak a jót tudom mondani a faluközösségről, amelynek immár én is a tagja vagyok.
Fodor Imre polgármestertől a községközpontban soron levő feladatai felől érdeklődtem. Részletekre nincs alkalmam kitérni, annyi bizonyos, hogy a település infrastruktúrájának kiteljesítése soron van, a Lukács László Általános Iskola előtt betervezett gyalogpalló is elkészült, csupán a körülötte levő terep rendezése vár még a kedvezőbb időjárásra. Lassan beindulnak a gáz bevezetésének lebonyolításával kapcsolatos formaságok is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
