Illegális gyorsulási versenyek Budapesten – ugrott a rendőrség

Illegális gyorsulási versenyek Budapesten – ugrott a rendőrség

Egymást követő két éjszaka hajtottak végre akciót a Budapesten: az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása is cél.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a társszervek bevonásával a főváros több kerületében ellenőrizték a járműveket.

Az újabb közlekedésbiztonsági akciót a rendőrök azért szervezték, hogy megakadályozzák a gyorsulási versenyeket, kiszűrjék az ittas vagy más szer hatása alatt álló személyeket, illetve javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet.

Hírdetés

Az ellenőrzési akcióban a BRFK állományából összesen 40 rendőr vett részt, munkájukat 6 polgárőr, 4 közterület-felügyelő és 4 fő a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről segítette.

Az egyenruhások 2019. szeptember 5-én és 6-án éjszaka 174 embert igazoltattak, 76 alkalommal alkoholszondát is alkalmaztak, amely során ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt egy sofőrt előállítottak, egynek pedig 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki járművezetés ittas állapotban szabályszegés miatt. Helyszíni bírságot kilencen kaptak összesen 105 ezer forint összegben.

Ellenőriztek 207 gépkocsit is és 24 szabálysértési feljelentést tettek, 20 esetben engedély nélküli átalakítás miatt – ami a feljelentés mellett a forgalmi engedélyek azonnali bevonásával járt – 3 alkalommal kötelező felelősségbiztosítás hiánya, 1 esetben pedig a forgalmi engedély hiánya miatt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai 11 autót szigorított műszaki vizsgára rendeltek be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is folytatni fogja az akciókat az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítására.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »