Illegális bevándorlás- Amerikai zsidók álltak Magyarország mellé

Illegális bevándorlás- Amerikai zsidók álltak Magyarország mellé

Levélben tiltakozott az osztrák kancellár magyar menekültpolitikával kapcsolatos kijelentése miatt Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, a Los Angeles-i Bais Naftoli ortodox zsidó kongregáció vezetője.

Andrew Friedman az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn arra reagált, hogy Werner Faymann osztrák kancellár a közelmúltban a Der Spiegel című német lapban megjelent interjújában a többi között azt mondta: “kontinensünk legsötétebb korszakának emlékét idézi”, amikor menekülteket vonatra helyeznek abban a hitben, hogy “teljesen máshova” fognak majd utazni.
Andrew Friedman elmondta: nagyon megbántották az osztrák kancellár szavai, mert nagyszüleit a holokauszt idején ölték meg.
Felidézte: levelében azt írta, hogy minden országnak joga van megvédeni a határait, és a magyar kormány is csupán ezt teszi jelenleg. Miután a határt lezárták a magyar hatóságok, a menekültek bűnözőkként próbáltak átkelni rajta, így szerinte joga volt a kormánynak megállítani őket.
Felháborítónak nevezte, hogy az osztrák kancellár egy ország jogos határvédelmét a “náci gyilkosok” tetteihez hasonlította.
Kitért arra is, hogy Áder János köztársasági elnök tavaly áprilisban Auschwitzban mondott beszédében a többi között hangsúlyozta: a legnagyobb magyar temető Auschwitzban és Birkenauban van. Andrew Friedman azt mondta: nagyon hálás ezekért a szavakért, ezért közöltette fizetett hirdetésben az államfő beszédét a The Los Angeles Timesban.
Az amerikai elnök egy tavaly szeptemberi beszédére reagálva, amelyben Barack Obama mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, úgy reagált: ez nagyon bántotta, mert Magyarországon vallásszabadság van, mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, és a sajtó is szabad, mert az újságírók bírálhatják a kormányt.

Hírdetés

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »