Vannak kormányváltások, amelyek rendszert is váltanak. Ha 2022-ben sikerül, ilyen lesz a magyar is. Közel járt ehhez az amerikai elnökválasztás is. Ha nem is egy megkövesedett rendszert, de egy négy éves torz rendszerkísérletet, hatalomgyakorlási modellt kell sürgősen épeszűre váltani. Rájuk figyelve nem lombikban, hanem „in vivo”, élőben tanulmányozhatjuk, milyen, ha egy tekintélyelvű rezsim demokratikusba fordul.
Rengeteg a különbség, de érdemes a receptúrát górcső alá venni, megnézni, mihez van nálunk is hozzávaló. Mert van, ami mindenütt hasonló. Például a meghatározó pillanatok jelképi ereje. A politikus munkarendje a hétköznapokban gyakran épp olyan szürke rutin, megszokás, sőt kényszerpálya, mint minden más szakma esetében. De vannak kivételes órák, napok, amelyeknek szimbolikus jelentése van. Caesar a Rubiconnál, IV. Henrik a Párizst megérő „mise” előtt. Hogy Kásler is értse: Árpádházi Béla herceg (bármilyen legyen is lelkesen kutatott génállománya) választ a korona és a kard között. Ilyenkor egy pillanatra megáll a történelem, a vetítővásznon kimerevednek a gesztusok. Ilyen pillanat, amikor egy ország első embere színre lép, vagy lelép onnan. Arany órák, amikor mindenki rá figyel.
Trump a végnapjaiban véres karikatúrába sűrítette egész regnálását. Egy gyors kinevezéssel még biztosítani akarta magát a szövetségi bíróságban, az utolsó éjszakán kegyelmet osztogatott barátainak, forrpontra, az erőszakig hevítette az indulatokat. Mondhatnánk: túl vagyunk rajta – ha az ilyen egyszerű volna. Ha úgy adódik, nem lesz egyszerű Orbánékkal sem. A kinevezésekkel nem most kell bebiztosítaniuk magukat, azt már megtették. Kegyelmet sem kell sebtiben osztaniuk: az igazi kegyencek stiklijei bíróság elé sem kerültek. A változás esetére jóelőre lerakták a politikai és jogi aknákat, nem hagyták az utolsó hetekre.
De lesznek még lehetőségeik. Áder mandátuma 2022 márciusában jár le. Nem fogják megtenni azt a szívességet, hogy az utódlást az új parlamentre hagyják. Vajon madzagolnak-e feladatot a jelöltjük lelkére, cserébe a kinevezésért? Hiszen a köztársasági elnök jogosítványai a váltás idejére valódi tartalommal telítődnek. Előzetes tárgyalások nyomán ő terjeszti a parlament elé a megválasztásra esélyes miniszterelnökjelöltet. Ha ezt nem szavazzák meg 40 napig, mert az elnök nem jól mérte föl a támogatottságot (vagy – amire még nem volt példa – nem akarta jól felmérni), akár fel is oszlathatja az új országgyűlést, és új választásokat írhat ki. Áderre sok mindent lehet mondani, de ezt azért nem lépte volna meg. Remélem, az utód sem.
Trump alelnöke és a republikánus vezérkar végül nem állt a távozó elnök őrületei mellé. Ők nem főnöküknek integettek, amikor a visszatérést ígérő búcsúbeszéd után felszállt vele a repülő. Nem hallgatták vele a gép zúgása közben Sinatra slágerét, a „My way”-t, amelyet a volt elnök a maga heroizálására választott. Inkább Biden beiktatására mentek, a truccoló Trump helyett is. Nálunk hogy lenne?
A pályát kevésbé vérlázító módon is lehet síkossá tenni. A választás után a régi kormány ügyvezetőként működik mindaddig, amíg az új megalakul. Hatáskörei korlátozottak, de mikor zavarta ez a Fideszt? 2018-ban április 8-án választottunk, és az új kormány május 18-án alakult meg, több, mint egy hónap ügyvezetés után, egy jóval egyszerűbb átmenetnél. De nem vég- és vészforgatókönyvekre buzdítanék, inkább olyanokra, amelyekkel egyáltalán el lehet jutni a győzelemig. Biden pl. nagyon tudatosan komponálta meg az első napot, élt annak szimbolikus erejével. Egyszerre hirdetett békét, nemzeti egységet, ugyanakkor határozott, radikális szakítást az előző rezsimmel. Úgy is mondhatnánk: nyugodt erőt. Ez a jó képlet: békét az állampolgárnak, bárhová szavazott, de kérlelhetetlen elszántságot a gyökeres változásban. Az utóbbi nemcsak frázis egy szép elnöki beszédben. Biden a beiktatása napján aláírt több mint egy tucat előre elkészített rendeletet, amelyek nagyon konkrétak, de egyben jelképesek is. Mindegyikük kijelöl egy-egy új irányt: felkészült védelem a járvány ellen, új együttműködés a világgal, környezetvédelem, válságkezelő szociális és gazdasági csomag. segítség az önkormányzatoknak és a munka nélkül maradtaknak.
Na, ez az! Nálunk is készülnek az ellenzék közös szakprogramjai, ez nagyon jó, de nem elég. Máris meg kellene (és miért ne lehetne?) nevezni azt az öt vagy tíz intézkedést, amelyet a köztársaság kormánya az első nap, az első héten meglép vagy parlament elé terjeszt. Mert ez a szemléletes, ez a meggyőző és konkrét. Minimálbér és nyugdíjminimum emelés? A tankötelezettség helyreállítása? Családi pótlék, munkanélküli ellátás, többkulcsos adó, igazságtétel és jogorvoslat? Csatlakozás az európai ügyészséghez? Bármire esik a választás, az legyen nyilvános, legyen előre megvitatható. A kínai vakcináról majd kiderül, milyen, de ez a kínai mondás Lao-cétől biztosan igaz: „Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” Az meg magyar szólás, hogy az első lépésnek nem a hossza, hanem az iránya a fontos.
Meg kellene előre mutatni!
Lendvai Ildikó: Aki megy és aki jön
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
