III. Károly új lendülettel kezdett neki háromnapos látogatásának Franciaországban

III. Károly új lendülettel kezdett neki háromnapos látogatásának Franciaországban

Megkezdte III. Károly brit uralkodó szerdán háromnapos, több nagyszabású ünnepélyes eseménnyel teli állami látogatását Franciaországban, amelynek célja "új lendületet adni a francia-brit barátságnak és szövetségnek" az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése (Brexit) okozta konfliktusokat követően

– adta hírül az MTI.

Az idén megkoronázott III. Károlyt és feleségét, Kamillát a francia elnök, Emmanuel Macron és neje, Brigitte a Diadalívnél fogadta, ahol megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, majd meggyújtották a lángot.

Hírdetés

A brit uralkodó és a francia elnök ezt követően végighajtott a Champs-Elysées sugárúton egy Citroen DS7-es kabrióban, amelyet a köztársasági gárda 136 lovasa kísért az Elysée-palotáig, ahol a két államfő négyszemközti megbeszélést tart.

Ismeretes, a brit uralkodói pár eredetileg márciusban látogatott volna Franciaországba, ám a nyugdíjreformmal szembeni, időnként erőszakba torkolló utcai megmozdulások miatt elhalasztották útjukat. Hiába tiltakoztak a franciák a korhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen, Macron márciusban rögzítette, hogy nem enged, és az elnök úgy vélte, a vitatott nyugdíjreformnak az év végéig hatályba kell lépnie.

(Címlapkép: Az állami látogatáson Franciaországban tartózkodó III. Károly brit király és Emmanuel Macron francia elnök a párizsi diadalívnél tartott emlékünnepségen 2023. szeptember 20-án. MTI/EPA pool/Yoan Valat)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »