III/III-as ügynök volt Dinnyés József

III/III-as ügynök volt Dinnyés József

Döbbenetes…

Döbbenetes…

Ügynökként beszervezték Dinnyés Józsefet, a Kádár-korszak ismert polbeaténekesét – derül ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán közzétett bejegyzéséből. Olyan rendőri dokumentumot ismertettek negyven évvel ezelőttről, amely az előadó jelentése alapján készült.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) bejegyzésében idézi a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 1983. január 21-én kelt napi operatív információs jelentését. Az irat szerint Dinnyés Zsolt polbeat énekes elmondta egy ügynöknek, hogy már látta a Beszélő negyedik számát. Arról is beszélt, hogy megkap minden hasonló kiadványt, és a petíciók is eljutnak hozzá. Legutóbb Erdély mellett felszólaló dokumentum aláírására kapott felkérést Kocsis Zoltán zongoraművész köréből, amit nem hajlandó aláírni.

Az ÁBTL rámutatott: a jelentésben szereplő Dinnyés József (nem Dinnyés Zsolt) 1976 és 1979 között „Deák” fedőnéven dolgozott a belső elhárításnak. Hozzátették: az előadó jelentéseiben csak általánosságok szerepeltek, konkrét személyekről nem jelentett. Egy kivételt találtak, amikor 1977 májusában budapesti festőkről, többek között a nemrég elhunyt Bak Imréről beszélt. Ezt a jelentést is bemutatta az ÁBTL, azzal a megjegyzéssel, hogy „nem igazán van benne kifogásolható információ, bár az állambiztonság számára hasznos lehetett”.

 

Hírdetés

Az 1948-ban született Dinnyés József 2021-ben hunyt el. Az elismert zenészt 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel, 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A Kritika folyóiratnak 1983-ban interjút adott, abban úgy nyilatkozott:

Fontos törekvésem az is, hogy fölhívjam a figyelmet a magyar irodalom olyan értékeire, amelyek határainkon túl születnek. […] Mind az itthoni, mind a külföldi magyar költőktől azokat a verseket közvetítem, amelyek nem az élet legapróbb jelenségeit vizsgálják, hanem amelyek valamiképpen sorskérdéseket fogalmaznak meg. Egy haza, egy nemzet, egy emberi közösség jelenét faggatják.

A Magyar Nemzet korábban is írt a könnyűzenészek állambiztonsági megfigyeléséről, azokról az előadókról, akiket megfigyeltek és akiket beszervezett a belső elhárítás.

Borítókép: Dinnyés József (Fotó: Havran Zoltán)

www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »