II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

II. Erzsébet elveszíti Barbadost, a sziget nem ismeri el uralkodóként

Köztársasággá alakul Barbados, és elmozdítja II. Erzsébet királynő, aki szimbolikusan az államfői posztot tölti be jelenleg a szigetországban. Nem ez az első eset, hogy rés keletkezik a brit világbirodalom, a Nemzetközösség egységén.

Volt, amikor Indiában, máskor Ausztráliában gyengült meg a brit korona erőtere, de egy uralkodói látogatással többnyire helyre lehetett állítani a meggyengült kötelékeket. Ellenpéldák is akadtak, így Egyiptom és több afrikai ország végleges elvesztése. Most a Kis-Antillák legkeletibb szigete, Barbados vezetése jelentette be, hogy végérvényesen fel akarja számolni a gyarmati múltat. Csak egy apró trópusi sziget alakul köztársasággá, vagy ismét repedések jelennek meg a brit Nemzetközösség pajzsán, akár a széteséshez vezető folyamat kezdetét jelezve**?**

A Kis-Britannia nevű ékkő

A Nemzetközösség csaknem egy évszázada fogja össze szimbolikusan a brit koronához kötődő monarchiákat és köztársaságokat. Nevéből 1947-ben tűnt el a brit szó, arra utal a gesztus, hogy tagjai egyenrangú partnerek, a britek nincsenek kiemelt helyzetben.

1948 óta tehát 53 szuverén állam alkotja a közösséget, többségükben köztársaságok. A monarchiák között léteznek olyanok, amik II. Erzsébet uralkodása alatt működnek, illetve olyan országok, amelyek saját uralkodóval rendelkeznek.

Barbados különösen becses ékköve a brit korona holdudvarának, mert az angolok a mai napig úgy érzik, joggal emlegetik „Kis-Britanniának” (Little Britain) a karibi szigetet. A történetírás szerint ugyanis a fél évezrede partra szálló tengerészek lakatlan földön alapították meg itt kis brit területüket, hiszen a sziget addigra elnéptelenedett.

Ma már nem PC a „birtokok” elnevezés

Tény, hogy nem a britek igázták le Barbados lakóit, hanem a portugálok. Az indiánok után harmadik hullámban betelepült karibok egy részét rabszolgaként zsákmányolták ki, más részük elmenekült a szigetről, így a britek valóban új társadalmat építhettek a trópusi paradicsomban.

Barbados viszonya a brit koronával ezért érzékeny téma még ma is sok angol számára. A szigetország miniszterelnökének szavai szinte sértésként hatnak a tengerentúli „birtokokhoz” kötődő britek számára:

– Mia Mottley, Barbados miniszterelnöke

Az angol nyelvben a „dominion” (birtok) szót is használják a Nemzetközösségen belül arra a 16 monarchiára, ahol nincs saját király vagy királynő, és uralkodóként elfogadják a mindenkori brit királyt, jelenleg II. Erzsébet királynőt.

A legérzékenyebb országcsoport

Ebben az országcsoportban olyan nemzetközösségi tagok vannak, mint a nagy presztízzsel bíró Kanada, Ausztrália vagy Új-Zéland, illetve az egzotikum különlegességét hordozó Tuvalu vagy a Grenadine-szigetetek.

Ez az országcsoport azért is a legérzékenyebb a britek számára, mert ha tagjaik távolodni kezdenek a Nemzetközösségtől, akkor egyben a brit uralkodótól, vagyis jelképesen Londontól is távolodnak, és a teljes elszakadás útjára lépnek.

Hírdetés

Jamaica is hasonlóra készül

Barbados éppen most teszi meg az első lépéseket, a bejelentés szerint 2021 novemberétől már szimbolikusan sem lesz barbadosi királynő II. Erzsébet. A királyság intézményéből sem kérnek többé, monarchiából köztársasággá alakul az ország.

Jamaica is úgy tűnik, hogy ezt az utat fogja választani, és ha ez így lesz, a karibi térség újabb ékkövét veszíti el a Korona.

Mezőgazdasági ország a technokorszakban

Barbados számára különösebb fejlődést nem hoztak a britek, a világkereskedelem viszonylatában a mai napig a cukornádtermesztés és a rumkészítés említhető meg. A többnyire sík területű szigeten tehát évszázadok alatt nem változott jelentősen a gazdaság szerkezete.

A repülés fejlődésével a turizmus fellendülése hozott új prosperáló szektort Barbados számára, de alapvetően megmaradt mezőgazdasági országnak.

Három oldalról sérülő brit érzület

A Nemzetközösség esetleges gyengülését a brexit miatt érezné különösen lehangolónak a britek többsége. Az EU-ból szeretnének emelt fővel távozni a kilépés mellett szavazó, zömében vidéki angolok, akik kellemetlennek érzik, hogy a tengerentúli „birtokok” pont akkor kezdenek távolodni, amikor az Egyesült Királyságnak jelentős geopolitikai szerepet kell tudni érzékeltetnie az EU nélkül is. Skócia újból és újból fellángoló törekvései az elszakadásra szintén a lehető legrosszabbkor történik, harmadik oldalról gyengítve az önmagában is erős Britannia vízióját.

Harry herceg 2016-ban találkozott a szigeten a világhírű barbadosi énekesnővel, Rihannával, akivel egy AIDS-elleni rendezvényen vettek részt közösen

A Nemzetközösség 53 szuverén tagja tehát a geopolitikában jelent nehezen pótolható szövetséget London számára. A britek az elmúlt évtizedekben épp ezért igyekeztek minden lehetséges eszközzel, gazdasági kapcsolatokkal és diplomáciai gesztusokkal óvni ezt. Ilyen például, hogy a „birtok” kifejezés bár még létezik, már egyre ritkábban használatos. Az önrendelkezéssel bíró tagországok egyenlőségen alapuló partneri viszonyát hangsúlyozza minden tekintetben a Nemzetközösség a mában.

A királynő a családja elé helyezte a kapcsolatok ápolását

II. Erzsébet a Nemzetszövetség szimbolikus feje, az operatív ügyeket a főtitkár intézi. A királynő személyesen is sok energiát fordított hosszú uralkodása alatt az országok egyben tartására.

Az sem tántorította el sok ezer kilométeres nemzetközösségi utazástól, ha éppen kis gyermekét kellett dajkával hagynia a palotában, mert tudta, csak a személyes jelenlét teszi élővé az államok közötti kapcsolatot.

Harry-től és Meghantól sokat vártak

Harry sussexi herceg és felesége távozása a királyi család dolgozó tagjai közül a Nemzetközösség kohézióját is hátrányosan érinti. Számos tagország korfája fiatalodó vagy stagnáló, ami azt jelenti, hogy a népességen belül magas a fiatalok aránya.

Harry annak az alapítványnak volt az elnöke a Nemzetközösségen beül, ami a fiatalokra koncentrált. Harry és Meghan ugyan továbbra is elnöke a Queen’s Commonwealth Trustnak, de “fiatal nagykövetként” (youth ambassador) már nem képviselhetik több a Koronát, pedig sokan úgy gondolták, hogy népszerűségüknek és életkoruknak köszönhetően rajtuk keresztül könnyebb lesz megszólítani a fiatalokat. Főleg, hogy Meghan is komolyan segíthette volna a nemzetközösségi kötelékek ápolását, mert a sussexi hercegnő az etnikailag sokszínű országokban különösen közkedveltnek számít.

II. Erzsébet már nem szeli a világóceán vizeit a legendás Britannia fedélzetén, és a királyi család egyik legnépszerűbb tagja, Harry sem vethető már be a Nemzetközösség összetartására. Az új idők új stratégiát követelnek.

Ács Gábor / Euronews


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »