Igyekszünk felkészülni a B tervre, ha nem lenne megegyezés

Igyekszünk felkészülni a B tervre, ha nem lenne megegyezés

Hétfői ülésén azzal foglalkozott a központi válságstáb, mit tesz az állam, ha nem lesz megállapodás a kormány és az orvosok között és tényleg távoznak a felmondásukat benyújtó kórházi orvosok – tájékoztatott Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt).

„Igyekszünk elkészíteni az úgynevezett B tervet, ha nem jönne létre a megállapodás. Remélem, hogy nem lesz szükség a válságstáb további ülésezésére” – mondta Lengvarský, emlékeztetve, hogy a kormányhivatalban zajlik a tárgyalás az orvos szakszervezet és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter között.

Hírdetés

A belügyminiszter kijelentette, ha szükség lesz rá, ismét összehívja a válságstábot.

Október elején 31 kórház 2100 orvosa adta be a felmondását. Az orvos szakszervezetek a tömeges felmondásokat azzal magyarázták, hogy nem értenek egyet a rendszer jelenlegi működtetésével. Nyolc feltétel teljesítését követelik, amelyek az egészségügy helyzetének javítását célozzák.

Az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) ragaszkodik nyolc pontjának teljesítéséhez, a fizetéseknél hajlandó kompromisszumra – tájékoztattak a szervezet vezetői a kormányhivatalban zajló hétfői tárgyalás szünetében.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »