Tavaly megjelent egy tanulmány a Princeton és a Northwestern Egyetem kutatóitól, amely nem kapott különösebb sajtónyilvánosságot, talán pont a tartalma miatt. A publikáció ugyanis kimondja a kimondhatatlant: hogy az Egyesült Államok se nem köztársaság, se nem demokrácia.
„A korábbi tanulmányok látszólag jelentős empirikus eredményei ellenére a mi elemzésünk szerint az amerikai népnek kevés ráhatása van a kormányzati politikára. Az amerikaiak a demokratikus kormányzás több elemét is élvezik, mint a rendszeres választások vagy a szólásszabadság. De a mi véleményünk szerint, ha a politikát befolyásos üzleti társulások és kevés számú gazdag amerikai uralja, akkor a demokratikus társadalomra vonatkozó állítások jelentősen túl vannak értékelve.” (Az eredeti itt érhető el, sajnos fizetős)
A Vice News nemrég megjelent cikke alapján külföldi kormányok előszeretettel veszik hasznát hatalmas vagyonuknak, hogy érdekeiket amerikai földön előremozdítsák. Az elmúlt másfél évben közel-keleti kormányok, Törökországtól az Egyesült Arab Emírségekig, bőségesen bevásároltak a Kongresszus volt képviselőiből. A közel-keleti országok felelősek a korábbi törvényhozók több mint ötven százalékának alkalmazásáért.
Vin Weber, korábbi republikánus képviselő decemberben a katari kormánnyal kötött megállapodást a lobbista cégén keresztül. A volt minnesotai törvényhozó 465 ezer dollár előleget kapott az első néhány hónapra.
Az ex-képviselők befolyása azonban nem csak a Kongresszusra terjed ki. Egy korábbi michigani képviselő, Peter Hoekstra, aki korábban a Titkosszolgálati Bizottságot vezette, rendszeresen megjelenik a médiában a kurdok fegyverzeti támogatásának növelését követelve. A konzervatív National Review-ban megjelent cikkében szorgalmazta, hogy az Egyesült Államok ne csak könnyűfegyverzettel és tüzérséggel támogassa a Peshmargát, a kurd hadsereget. Amit elfelejtett megemlíteni, az az, hogy tavaly augusztus 12-e óta a Kurdisztáni Regionális Kormány fizetett képviselője.
Norm Coleman ex-képviselő, aki a Republikánus Zsidó Szövetség tagja, és akinek a lobbicsoportja tavaly 12,3 millió dollárral segítette a republikánusok kampányát, július óta a Szaúd-Arábiai Királyság regisztrált lobbistája. Nem sokkal azután, hogy a szaúdiak alkalmazásába került, beszédet mondott a kongresszusban, amelyben kihangsúlyozta Izrael és Szaúd-Arábia közös érdekeit, és kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak jobban együtt kell dolgoznia a régiós szövetségeseivel. Egy Twitter üzenetben nemrég azt írta, hogy a „nukleáris Irán” a legnagyobb kihívás a nemzetközi biztonságra, és szorgalmazta újabb szankciók bevezetését.
A Washingtonra gyakorolt külföldi befolyás folyamatosan növekszik. A kormányzati háttérmunkát segítő szellemi műhelyek, mint az Atlanti Tanács vagy a Brookings Intézet, néhány éve engedélyt kaptak arra, hogy külföldi támogatásokban részesülhessenek. A jelenség a kereskedelmi csoportokra is kiterjed. Az Amerikai Petróleum Intézet igazgatótanácsában ott ül a szaúdi állami olajvállalat, a Saudi Aramco képviselője is.
Az ember azt hinné, hogy az Egyesült Államok közel-keleti politikája, bármi is legyen róla a véleményünk, elsősorban amerikai érdekeket szolgál. A szaúdiak (és kisebb mértékben az Emírségek és Kuvait) azonban olyan mértékben összefonódtak már az amerikai politikával, hogy tényleg lehetetlen megmondani, ki is mozgatja a szálakat. És így már az is érthető, az amerikaiak miért hagyják szó nélkül, hogy Szaúd-Arábia hónapok óta teljes erőbedobással a palaolaj-ipar bedöntésén dolgozik.
orientalista.hu Jack Fall – Liberty Blitzkrieg Blog és Vice News nyomán
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
