Így változhat a kivehető szabadságunk

Törvénymódosítási tervezetet tett közzé a kormány, amely A munka törvénykönyvének rendelkezéseit írná részben újra. Nem kényszerítenék például közmunkára a diplomás állástalanokat, és módosulnának a szabadságra vonatkozó passzusok is.

Számos pontján változna a 2012-ben megjelent A munka törvénykönyve a kormány által közzétett tervezet szerint. Ilyen például az, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkanélkülieket nem kellene mindenképpen közfoglalkoztatásba vonni, hiszen ők a munkaerőpiacon nagyobb eséllyel helyezkednek el rövidebb időn belül. És mivel az állam célja az, hogy az álláskeresők mielőbb képzettségüknek megfelelő munkát találjanak, meghagyják ennek lehetőségét, a közfoglalkoztatásba pedig csak saját kérésükre vonnák be őket. Ez egyúttal lehetőséget biztosít arra is, hogy a közfoglalkoztatásban előnyben részesítsék a kevésbé képzett munkanélkülieket, elsősorban őket vezessék vissza a piacra, az ő elhelyezkedési esélyeiket növeljék.

A javaslat pontosítja a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alóli mentesülés eseteit is, ami eddig vitákra adott okot. Eszerint a jövőben azokon a napokon, amelyeken a munkáltató szabadságot ad ki, a munkavállaló egyértelműen mentesülne a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól.

Hírdetés

Előtérben a gyerekek

A vizsgálatok és az eljárások időtartamára mentesülnének a munkavégzési kötelezettsége alól azok, akik mesterséges megtermékenyítésen vesznek részt. Emellett jobb helyzetbe kerülnének azok a szoptató anyák is, akik nem vesznek igénybe egészségügyi szabadságot: ők a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermek esetén naponta kétszer kettő, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermek esetén naponta két órára mentesülnének a munkavégzés alól. Az apának gyermeke születésekor a születést követő második hónap végéig öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanapig nem kellene dolgoznia. A véradókat a véradás teljes időtartamára, de legalább négy órára szabadság illetné meg.

A módosítás elősegíti a fizetés nélküli szabadságról visszatérő dolgozók újbóli munkába állását is. Ezt elősegítendő lehetővé teszi azt, hogy ha akarnak, akkor a nők és a gyereküket egyedül nevelő munkavállalók éjszaka is végezhessenek munkát a gyermek hároméves koráig. Továbbra is érvényes azonban az éjszakai munka tilalma a nő várandósságának megállapításától a szülésig terjedő időszakra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »