Így újulhat meg a Nyugati pályaudvar és környéke

Így újulhat meg a Nyugati pályaudvar és környéke

Kihirdették a tervpályázat eredményét.

Világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát – jelentette be Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a pályázatokat elbíráló zsűri elnöke.

Hírdetés

„Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart. Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik” – közölte.

Fürjes Balázs kiemelte: a Nyugati pályaudvar és környezete, azaz a Váci út- Dózsa György út Podmaniczky utca-Nagykörút által határolt városrész teljes megújítását tervezik.

A részletek:

  • Egy háromszintes, modern pályaudvarként születik újjá a Nyugati, amely jóval több vonatot tud majd fogadni
  • A felszínen új vasúti csarnok épül
  • Az Eiffel-csarnok új közösségi tér és találkozási pont lesz
  • Jól átjárható, minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér jön létre
  • Új, hosszú, zöld parkot alakítanak ki a Nyugatitól a Városligetig
  • Bezöldül, és egy színvonalas, városi térként születik újjá a Nyugati tér
  • Elbonják a Nagykörút, Váci út és Bajcsy-Zsilinszky út metszéspontjában található autós felüljárót

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »