Így telnek majd az új pápa első pillanatai

Így telnek majd az új pápa első pillanatai

Így telnek majd az új pápa első pillanatai Kulcsár Péter2025. 05. 08., cs – 18:33

Felszállt a fehér füst, ám a lényeg még csak most jön: hagyományos szertartáson kell átesnie az újonnan megválasztott egyházfőnek.

Ha a megválasztott bíboros elfogadja a felkérést, azonnal hivatalba lép. Első útja a Könnyek termébe, másik nevén a Sírószobába (Stanza del Pianto) vezet, egy kis helyiségbe a Sixtus-kápolna oltárának bal oldalán. A becenevet az új pápák által sokszor átélt erős érzelmek miatt kapta. Itt öltözik fel az újdonsült szentatya – egyedül.

Három méretből választhat magának ruhát, egy fehér reverendát, egy vörös mozzettát – ami egy rövid, könyökhosszúságú, vállakat takaró köpeny –, és egy fehér miseruhát (rochet). Majd felvesz egy aranyzsinóros mellkeresztet, egy piros és arany hímzésű stólát, és a fehér pápai zucchettót, a kicsi, félgömb alakú, fejtetőhöz simuló sapkát, kicsi farkincával a tetején.

Ezeket a ruhákat hagyományosan, 1798 óta Gammarelliék, a hivatalos pápai szabók varrják. Hét egymásra halmozott fehér cipősdoboz – bennük a hivatalos vörös bőr lábbelikkel – is várja a pápát a Könnyek termében.

Hírdetés

Míg a pápa öltözködik, a Bíborosi Kollégium rangidős tagja kihirdeti az új pápát a Szent Péter-bazilika erkélyéről a híres mondatokkal: „Annuntio vobis gaudium magnum; Habemus Papam!”, azaz: „Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk!”.

Közvetlenül ezután a már átöltözött új pápa Urbi et Orbi apostoli áldást ad ugyanerről az erkélyről a mindig százezres létszámban összesereglő híveknek.

Pápai nevet nem akkor és ott rögtönöznek az új egyházfők, minden bíboros választott már magának egyet valamelyik példaképe után. A pápai név szokása 533 óta létezik, amikor a megválasztott atya neve Mercurius, a 12 római főisten egyike volt, a pogánynak tartott nevét ezért II. Jánosra változtatta.

Ferenc pápa az ünnepi mise előtt meglátogatta Szent Péter sírját a Szent Péter-bazilikában. Ott az egyház diakónusai a pápaság két jelképét vették magukhoz: a halászgyűrűt és a főpásztori jelképet, a stólaszerű palliumot, majd a téren átadták az új szentatyának.

A domborműves aranygyűrű Szent Péter apostolt ábrázolja eredeti foglalkozását űzve, halászként. Körülötte a pápa neve olvasható. Minden pápa halál után halászgyűrűjét ezüst vésővel és ezüst kalapáccsal összetörik.

(Index)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »