Így tárolja a virágait a folyosón, hogy ne kapjon büntetést

Így tárolja a virágait a folyosón, hogy ne kapjon büntetést

Január 1-jével új tűzvédelmi szabályokat vezettek be, amelyek kihatnak a társasházakra is. Az új szabályokat legkésőbb március 31-ig kell teljesíteni.

A tűzvédelmi szabályzatoknak a jövőben tartalmazniuk kell azok készítőjének nevét, elérhetőségét és aláírását. Az intézkedés javíthat a korábban készült vagy a lépcsőházakban eddig kifüggesztett szabályzatok minőségén, és nagyobb felelősséget is jelent a  Magyar Közös Képviselők Egyesülete (MaKKE) szerint.

Növekvő tendenciát mutatott a lakástüzek száma az elmúlt tizenöt évben: 2002-ben 6462 lakástűz volt Magyarországon, míg 2012-ben 9029. A tűzesetek több mint felét az elavult és tűzveszélyes elektromos hálózatok és a fűtőberendezések okozták – közölte a MaKKE.

A jogszabály a háromszintesnél magasabb, tíznél több lakó- és üdülőegységet magukban foglaló épületek, épületrészek tulajdonosait kötelezi a szabályzatok elkészítésére, a rendeletben a közös képviselő és az intézőbizottság elnöke a megjelölt felelős.

Ezek hiányában a tulajdonosoknak kell írásban kidolgoztatniuk a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a lakók, illetve az ott tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tárolásra, a nyílt láng használatára és a dohányzásra, valamint a tüzelő- és fűtőberendezések, az elektromos berendezések, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára, továbbá a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó előírásokat.

Új rendelkezés, hogy jövőre már részletesebb dokumentációt igényel a beépített tűzjelző, illetve a beépített tűzoltó-berendezés.

A MaKKE egyébként ingyenes szakmai tanácsadással segíti a közös képviselőket.

Jönnek az ellenőrzések

Az év elejétől a hatóság már ellenőrizheti is az előírások betartását. A katasztrófavédelmi szakemberek ellenőrzés során szintenként vizsgálják, hogy például biztosítottak-e a menekülési útvonalak, vagy, hogy hátráltatja-e baj esetén az épületből történő biztonságos és gyors kijutást egy rács vagy nehezen mozdítható tárgy.

Ha több szabálysértést is felfednek, akár több millió forintos bírságot is kiszabhatnak a lakóközösségnek – közölte az egyesület, amely egyébként tűzvédelmi szabályok nyomán pozitív változásokra számít.

Közlekedő, lépcsőház nem tárolásra való

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság már korábban is arra hívja fel a figyelmet, hogy „ha az építési, engedélyezési eljárás során az épületen belül lévő szint áthidalására, a különböző rendeltetésű egységek összekötésére, valamint a biztonságos menekülés érdekében lépcsőt, illetve folyosót terveztek, és a ház ezen kialakítás mellett kapott építési, később pedig használatbavételi engedélyt, akkor a közlekedőket, lépcsőházakat már a tervezés szakaszában sem tárolási célra, hanem közlekedésre szánták, tehát arra is kell használni”.

Hírdetés

A lépcsőház, illetve a lépcsőházakhoz kapcsolódó közlekedők tűzvédelmi szempontból kiemelt szereppel bírnak, hiszen menekülési útvonalat jelentenek. Ha a menekülési útvonalat leszűkítik az otthagyott tárgyak, például egy bicikli vagy babakocsi, az megnehezíti a menekülést és a tűzoltói beavatkozást egyaránt.

Az OTSZ rendelkezik a menekülési útvonalak leszűkítéséről is, így a menekülési útvonalat leszűkíteni például ráccsal, ott éghető anyagot tárolni, éghető burkolatot elhelyezni kizárólag a tűzvédelmi hatóság engedélyével lehet.

Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke a hirado.hu-nak azt mondta: a szabályzat szerint 1 méter 10 centimétert kell mindenképpen szabadon hagyni, így például egy-egy virág a megszabott határértéken túl egyáltalán nem probléma. A bicikliket szintén úgy lehet elhelyezni, hogy az ne a menekülő útvonal területén belül legyen.

Ha azonban olyan lakóépületről van szó, ahol a folyosó szélessége nem éri el a 110 centimétert, ilyen esetben nem szabad tárgyakat, virágokat elhelyezni.

Kaplonyi György arról is beszélt: az igazi gondot a szabályok betartatása jelentheti, mivel eszköz nem áll a társasházkezelők rendelkezésére. Mint mondta, az Országos Tűzvédelmi Rendelet változásával újabb feladat hárul a közös képviselőkre, amit szinte lehetetlen megtartani. Az új OTSZ ugyanis előírja, hogy a közös képviselő köteles gondoskodnia tűzvédelmi szabályok megismertetéséről, megtartásáról és megtartatásáról is.

Közgyűlésen tájékoztatnák a lakókat

„Javaslatom szerint a megismertetés egyik módja lehet, hogy az éves beszámoló közgyűlésen napirendi pont lesz a szabályzat bemutatása, és a szabályzatot érdemes kiküldeni a közgyűlési meghívóval egyidejűleg. Ezzel a megismertetés biztosított lesz. Mivel mi nem vagyunk hatóság, más eszköz nincs a kezünkben, betartatni így is nehéz lesz” – fogalmazott Kaplonyi György.

Az elnök elmondta: a társasházkezelők felelőssége a házirend elkészíttettetése egy tűzvédelmi szakemberrel. Ez az eljárás nem drága, egy szegedi esetben például 5 ezer forint volt a szabályzat társasházanként, igaz, az összeg lehet akár 15-20 ezer forint is. Azonban, ha azt nézzük, mit előzhetünk meg vele, akkor ez nem számít költségnek – fejtette ki. Költségesebbek lehetnek azonban az előírásoknak megfelelő átalakítások, de az elnök szerint ez sem okozhat problémát, hogy megelőzzük a bírságot.

„Volt olyan ház, ahol 1 millió forintot költöttünk a tűzvédelmi szabályok feltételeinek megteremtésére, például az elektromos hálózatok rendbetételére. Nehezen gazdálkodtuk ki, de megérte, és természetesen a tulajdonosok sem voltak ellenségesek” – fogalmazott.

Megbüntethető a lakó?

Bár a házirend elkészíttetésének felelőssége a társasházkezelőké, Kaplonyi György beszámolt olyan esetről is, amikor egy lakót azért büntettek meg, mert olyan helyen dohányzott, ahol az tiltott volt.

Az elnök azonban úgy látja, a hatóság jellemzően „extrém esetben” büntet.

Nagyobb gond azonban – tette hozzá -, hogy a tárolókban sokan éghető anyagokat halmoznak fel, teljesen feleslegesen (például televíziós dobozokat) és a lomtalanítások is gondot okozhatnak. Ám nem a tárolók, hanem a padlástér jelenti a nagyobb veszélyt tűzvédelmi szempontból – tette hozzá.

Az elnök arról is beszélt, hogy a szemétszállítást végző cégek csökkentették a lomtalanítások számát, így a közös képviselőknek kell ezt többször szervezniük. Valóban nem muszáj évente, de két-háromévente viszont komoly lomtalanításra van szükség – emelte ki.

Az MTOSZSZ elnöke ugyanakkor bizakodó, és nem számít a jövőben az eddiginél több bírságra.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »