Így számolt be a szlovák és a magyar sajtó a pozsonyi himnuszéneklésről

Így számolt be a szlovák és a magyar sajtó a pozsonyi himnuszéneklésről

A maga nemében egyedülálló, felemelő és jól szervezett magyar himnusz melletti tüntetés jó alkalom volt arra is, hogy megnézzük, melyik médium hogyan és miként számolt be az eseményről. Gyorselemzés.

Szlovák sajtó

DenníkN – a liberális hírportál néhány tucat tüntetőt említ alig négy soros beszámolójában.

Aktuality.sk – nem számolt be a tüntetésről

SME – nem számolt be a tüntetésről

RTVS – a közmédia esti híradója röviden, de korrektül hozta az eseményt

TA3 – a hírtelevízió képekkel, videóbe játszással és szöveges hírrel is beszámolt a tüntetésről.

Markíza televízió – semmi

Pravda – a baloldali, kormány közeli napilap a tüntetésről egyetlen sort sem közölt, annyi jelent meg csak az oldalukon, hogy Andrej Danko házelnök fogadta a tüntetés szervezőit. Emellett közli a Most-Híd nyilatkozatát, miszerint a parlament előtti tüntetés felesleges volt, mert a párt már talált megoldást a helyzetre.

Hírdetés

Bugárék reakciója:

“A Híd parlamenti képviselői már megtalálták a megoldást az elnöki vétó megtörésének esetére is. Benyújtottak egy törvénymódosítást, melyet a képviselők gyorsított eljárásban tárgyalnak azért, hogy a himnusz lejátszásáról, énekléséről szóló törvény mindenkinek egyértelmű legyen. A szervezők viselkedése álláspontunk szerint felelőtlen. A tüzet szítani sokkal könnyebb, mint tüzet oltani. Szeretnénk felszólítani mindenkit, aki jelenleg az olajat önti a tűzre, hogy értékelje a kialakult békés szlovák-magyar együttélést és ehhez mérten politizáljon.”

MKP  – nem adott ki külön nyilatkozatot a tüntetés napján. Az MKP EP-listavezetője Csáky Pál nem vett részt a tüntetésen, mint ahogy Bárdos Gyula OE tag, a CSemadok elnöke sem. Mindketten inkább a Pro Probitate díjátadót választották Menyhárt, Őry ott volt a tömegben. Berényi József nem adott életjelt magáról a nap folyamán. A párt sajtóhírben nem reagált a megmozdulásra.

Magyar sajtó

Körkép.sk – végig élőben adta a tüntetést, több felvezető cikket, összefoglalót, képriportot és véleménycikket is közölt. Megszólaltatva Ondrej Dostál ellenzéki politikust is. A Körkép.sk főszerkesztője, aki a himnusz melletti kiállásért a legelső, eddig legtöbb aláírást hozó petíciót elindította, részt vett az Andrej Danko házelnökkel való tárgyaláson is.

Új Szó – alig 14 sorban és képgalériával számolt be a tüntetésről

BUMM – A Most-Híd udvari hírportálja, a BUMM egyetlen sorban sem számolt be a tüntetésről. Címlapon azonban hozta Bugárék rekacióját a témában.

Paraméter – A  Világi Oszkár befolyása alatt álló Paraméter igyekezett kisebbíteni a tüntetés mértékét. 2-300 emberről beszélt, magáról az eseményről azonban már teljeselmesen beszámolt és képriportot is közölt.

Felvidék.ma – kiemelten foglalkozott az eseménnyel, több cikkben, képriportban és élő közvetítésben követve a tüntetést

MA7 – Az MKP udvari médiája, a másfél millió euróból működtetett MA7 kiemelt hírnek inkább a Pro Probitate díjátadót választotta. A himnuszéneklésről Menyhárt József személyi fotósának képeit is felhasználva számolt be összefoglaló írással és rövid videókkal.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »