Így reagált az ellenzék a rendkívüli bejelentésekre

Így reagált az ellenzék a rendkívüli bejelentésekre

„Alibikormányzás”, „kevés”, „szomorú karácsony”, „lufi”, „emberkísérlet” – kemény szavakat használtak a kormányellenes politikai tábor vezető erői.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden rövid Facebook-videóban foglalta össze a friss járványügyi szabályokat, amelyekről a kedd-szerdai kormányülés első napján döntöttek: a legfontosabb, hogy szerdától ismét rendkívüli jogrend él Magyarországon, amelynek 90 napos meghosszabbításáról a parlamentnek kell döntenie majd. Részletek ITT.

Röviden a döntésekről:

  • rendezvényeken (sportrendezvények, mozik, színházak) csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszk viselése kötelező
  • a hatóságok minden rendezvényt ellenőriznek, és ahol kell, pénzbírságot szabnak ki vagy azonnal bezárják az adott helyet
  • a szórakozóhelyeket bezárják (nem lehet kikényszeríteni a szabályok betartatását)
  • éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás (éjfélig mindenkinek haza kell érni)
  • a tömegközlekedésben a reggeli és délutáni csúcsban járatsűrítés
  • ingyenes parkolás országszerte
  • orvosbéremelés.

A bejelentésekre reagáltak az ellenzéki pártok is.

Jobbik: a miniszterelnök beismerte, hogy a kormány alkalmatlan a járványhelyzet kezelésére, „továbbra is a vírus diktálja a tempót”. A párt „egyenesen félelmetesnek” nevezte azt a kormányfői beismerést, hogy „bár senkit sem ért meglepetésként az úgynevezett második hullám”, december közepére a kórházak elérhetik kapacitásuk felső határát. „Szomorú karácsony vár a magyar emberekre” a párt szerint az Orbán-kormány felelőtlensége miatt, hiszen nyilvánvaló – tették hozzá -, hogy egy meglepetésszerű első hullám megbetegedési és halálozási számait egy valóban alapos felkészülés esetén a mostani járvány nem hagyhatná le. Véleményük szerint a szigorítások azt bizonyítják, hogy hiányosan készítették fel az egészségügyi és szociális intézményeket, és „amatőr módon” szervezték meg a járvány elleni védekezést. A Jobbik felelős kormányzást, teljes körű, ingyenes tesztelést, ingyenes maszkokat, valamint a kieső bérek pótlását, a munkájukat elvesztő emberek megsegítését követeli – tudatták a közleményben.

Hírdetés

MSZP: édeskevésnek nevezte Tóth Bertalan társelnök Facebook-posztjában a bejelentett intézkedéseket. „Amit a miniszterelnök bejelentett, az egy lufi. Látszólag nagy, de belül üres” – fogalmazott. Véleménye szerint ezek egy „gyengekezű kormány erőtlen látszatintézkedései”. Közölte, az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halott, az éjszakai kijárási tilalomtól nem lesz kevesebb fertőzött. Hangsúlyozta, most nem büntetni kell, hanem életeket menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk. Tömeges tesztelésre lenne szükség, és azoknak a kontaktusoknak a csökkentésére, amelyek a vírus terjedését segítik – tette hozzá, sürgetve, hogy 100 százalékos táppénzt kapjanak a karanténba kényszerülők. Aki a fizetése 60 százalékát kapja táppénzként, inkább eltagadja a tüneteket, és nem fordul orvoshoz – írta. A szocialista politikus úgy látja, hogy a Fidesz nem biztosít elegendő forrást a védekezéshez, sem az egészségügynek, sem az önkormányzatoknak, sem a cégeknek, sem pedig az embereknek. Úgy fogalmazott: „A kormány tehetetlenül nézi, hogy összeomlik körülötte a maga építette légvár”, és ennek következményei beláthatatlanok.

DK: Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált. „Nesze semmi, fogd meg jól! Amit ma Orbán bejelentett, az alapján úgy tűnik, mintha nem tudná, hogy mi van ebben az országban. Teljes képtelenség, hogy nincs egy szava az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, és legfőképpen a tömeges és ingyenes tesztelésről. Mint ahogy az elveszített munkahelyekről vagy a tönkremenő vállalkozásokról sincs. Valójában a kormány nem tesz semmit, nem tesz új erőfeszítést, nem mozgósít új erőforrásokat.
Ez a kormány alibizik, és ezzel emberkísérletet folytat. Vigyázzunk magunkra, ha már a kormány nem vigyáz ránk!”

Momentum: „Ez nem válságkezelés, hanem alibikormányzás” – kezdődik a Momentum reagáló Facebook-posztja. „Miközben Szlovákiában a teljes lakosságot letesztelték, Ausztriában pedig az állam átvállalja a bajba jutott vállalkozások bérköltségeit, mi ingyenes parkolással, rendkívüli jogrenddel és focimeccsel védekezünk a járvány és gazdasági hatásai ellen. Most, hogy a kormány elől ismét elhárulnak a demokratikus akadályok, és ismét jön a rendkívüli jogrend, végre el is kezdődhetne a járványhelyzet kezelése: A veszélyeztetett munkakörben dolgozók, pl. tanárok, egészségügyi dolgozók tesztelése, a csőd szélére jutott vállalkozások megmentése, a munka nélkül maradt családok megsegítése.”

Párbeszéd: A miniszterelnök által bejelentett intézkedések nem képesek kezelni a járvány terjedésének jelenlegi felfutását – reagált Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke. „Továbbra is a foci és a haveroknak juttatott költségvetési források megőrzése a cél a valódi járvány- és válságkezelés helyett. A munkájukat vesztett emberek, a bezárt vállalkozások egy fillért sem kapnak” – fogalmazott az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Azt írta, a maszkviselésre vonatkozó szigorítások, az éjjeli kijárási korlátozás vagy az önkormányzatokat nehéz helyzetbe hozó, „káoszt teremtő és környezetileg káros ingyenes parkolás nem fogja megakadályozni az egészségügy összeomlását, a kapacitások kimerülését”. Szabó Tímea szerint „valódi intézkedés helyett ismét különleges jogrend mögé akar bújni a kormány, mert a miniszterelnök szerint túl lassú a törvényhozás”. Ez hazugság, a parlamenti pártok minden értelmes védekező és az embereket segítő intézkedést támogatnak, a kormány az, amelyik ezeket rendre akadályozza – tette hozzá.

Az LMP késő estig nem reagált.

Karácsony Gergely főpolgármester viszont igen:

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »