Így rázzák fel álmukból a katonák a palesztin gyerekeket Hebronban

Így rázzák fel álmukból a katonák a palesztin gyerekeket Hebronban

Felvételek kerültek elő arról, ahogy kora hajnalban izraeli katonák Hebronban palesztin otthonokba hatolnak be, és gyerekeket riasztanak fel álmukból, hogy kivallathassák őket. A felvételek jól érzékeltetik a megszállt területeken élők jogfosztottságát.

Egy izraeli emberjogi csoport szerint egy gyengén látó tizenéves fiút is kihallgattak február 23-án. A B’Tselem – más néven Izraeli Információs Központ az Emberi Jogokért a Megszállt Területeken – emberi jogi szervezet szerint az incidens egy hebroni lakótelepen történt – írta meg szombaton az Independent brit napilap.

Símaszkban, állig fegyverben

A csoport közölte, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái két épületen belül tíz család lakásába hatoltak be a ciszjordániai város Wadi al-Nasara (Keresztények völgye) nevű negyedében. Hajnali fél kettőkor érkeztek meg, és teljes harci felszerelésben, símaszkban, fegyverekkel a kezükben követeltek bebocsátást az otthonokba, állításuk szerint kődobálókat kerestek.

A szülőknek megparancsolták, hogy ébresszék fel a gyerekeket, és hozzák ki őket a hálószobájukból, hogy kikérdezhessék őket – bár a B’Tselem szerint egyes családoknál hallgattak a jó szóra, és a katonák hagyták aludni a gyerekeket.

„Elő a kölykökkel!”

Nem ez volt a helyzet Sameeh és Mai D’ana otthonában, ahol hajnali 3 óra 20 perckor filmezték le a katonák kutakodását.

„Miért ilyenkor jönnek ide?” – hallatszik az apa kérdése a katonákhoz, akik a gyerekeit akarták látni. „Mert egész nap repülnek a kövek” – válaszolta a tiszt, hozzátéve: „Nem kell beszámolnom neked a napirendemről. Na, hozd elő a kölykeidet!” Majd követte az apát a hálószobába, ahol a kilencéves kisfiú aludt, és megparancsolta, hogy keltse fel.

Szoktál követ dobálni?

„Kelj fel! Ne félj, itt vagyok veled” – nyugtatgatta az apa a rémült kisfiút, miközben a másik katona elkezdte átkutatni a lakást. Közben megparancsolták, hogy hozza elő és ültesse a kanapéra a másik, 16 éves fiát, aki egyébként rövidlátó. „Szoktál néha köveket dobálni? Soha? Biztos vagy benne?” – faggatta egy katona a legkisebb fiút, aki a fejét rázva tagadta a vádakat.

A katonák fegyverrel a kézben állták végig a kihallgatást, bár közvetlenül nem céloztak a gyerekekre. Néhány percnyi faggatózás után a tiszt közölte: „minden rendben, jó éjszakát”, majd kivezette a csapatát.

Szobáról szobára

Hírdetés

Tíz perccel később a katonákat már Nayef és Dalal Da’na otthonában filmezték le. A felvételek tanúsága szerint okmányokat követelve léptek be az épületbe, és azt kiabálták, hogy „minden kölyköt hozzanak elő a házból”. Amikor a gyermekek anyja tiltakozott, a katonák csendre utasították, majd elkezdték átkutatni a házat, szobáról szobára átfésülve a gardróbokat és a fiókokat.

„Ne félj, ne félj, ez a hadsereg” – mondta az apa a felriasztott gyerekeknek, egyébként három fia és egy lánya van, hét és tizenhárom év közöttiek. „Próbáljuk megérteni, mit akarnak a katonák.” A fiúkat a felvétel szerint a nappaliba vitték, kikérdezték és iPhone-okkal lefényképezték őket, miközben felírták a nevüket. Az egyik fiút arról faggatták, honnan szerzett sérülést az arcán, mire azt válaszolta, hogy egy szögesdrótkerítés okozta.

Miután elmentek a katonák, a kislány elsírta magát

Az 53 éves férfi elmondta a B’Tselemnek, hogy a felesége megpróbálta meggyőzni a katonákat arról, hogy ne ijesszenek rá a gyerekekre, de a katonákat ez nem érdekelte. „A hétéves lányunk, Butul felébredt, és rémülten odaállt a szobája ajtajába. A gyerekeink nagyon megijedtek, főleg Qusai. Miután a katonák elmentek, elkezdett sírni.”

A B’Tselem szerint minden érintett család azt mondta, hogy a katonák minden magyarázat nélkül kutatták át a lakásaikat, fotózgatták és kérdezgették a gyerekeiket. „Legjobb tudomásunk szerint senkit sem vettek őrizetbe a rajtaütés során, és nem találtak semmit a házkutatás alatt” – mondta a szervezet szóvivője.

Négyéves gyereket is vegzáltak

A hatgyermekes családanya, a 37 éves Mirvat Qafishah elmondta a szervezetnek, hogy a maszkos katonák neki is megparancsolták, hogy ébressze fel az összes – négy és tizennégy év közötti – gyermekét és állítsa őket sorba a nappali falához. „Adnan, a férjem próbálta meggyőzni a katonákat, hogy hagyják békén a gyerekeket, hiszen nagyon fiatalok és rettenetesen megijedtek a katonák látványától, de a katonák hajthatatlanok voltak” – mondta, hozzátéve: A gyerekek remegtek a félelemtől”.

Nem gyereknek való vidék

A részben a Palesztin Hatóság, részben Izrael által ellenőrzött Hebron Ciszjordánia egyik legkonfliktusosabb városa, csatározások, bombatámadások és öldöklés színtere.

Az egyébként egymáshoz nagyon közel fekvő palesztin lakóházak és az izraeli telepesek között szögesdróterdő feszül magas falakkal, korlátozott forgalmú utakkal és ellenőrző pontokkal, tömve fegyveres katonákkal. A katonák által meglátogatott, palesztin illetőségű al-Nasara völgy közel fekszik az izraeli Kiryat Arba telep határát jelző kerítéshez.

Jogvédők: Ezt azonnal fejezzék be

A B’Tselem az izraeli védelmi erő katonáit azzal vádolja, hogy az éjszakai razziákkal „egyedüli céljuk terrorizálni és megfélemlíteni a szülőket és a gyerekeket”, hogy megakadályozzák a kődobálást és könnyebben letartóztathassák a gyerekeket a későbbiekben. „Nem ez volt az első példája a kétes törvényességű razziáknak” – mondta el a szóvivőjük. „Nem csak igazságtalan és félelmetes ez a fajta gyakorlat, hogy a biztonsági erők behatolnak a palesztin civilek otthonaiba éjszaka – mondta –, ez arra is szolgál, hogy illusztrálja, hogyan sérülnek a megszállt területeken élő palesztinok jogai.” A B’Tselem felszólította a katonaságot, hogy haladéktalanul szüntesse be ezt a gyakorlatot.

Az izraeli nagykövetség az Independent kérdése ellenére nem kommentálta a történteket.

Szomorú rekord

Az éjszakai zaklatás megkeseríti a hebroni palesztin családok életét, a Gázai övezetben viszont fegyvereiket is használták gyerekek ellen a zsidó állam katonái. Az 1967-es hatnapos háború óta soha nem látott szintre emelkedett a 2014-ben a megölt palesztin polgári személyek száma – áll egy múlt csütörtökön közzétett ENSZ-jelentésben; a 2014 nyarán a Gázai övezetben folytatott Erős szikla hadművelet során a fegyvereseket is beleszámítva összesen 2200 palesztint öltek meg a térségben. Az áldozatok között azonban 550 gyermek volt. Az ENSZ korábban foglyul ejtett palesztin gyermekek megkínzásával is vádolta Izraelt, a zsidó állam azonban tagadta a vádakat.

Orientalista.hu – (Forrás: mno.hu)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »