Így próbálta csillapítani Nagy Dominik fájdalmát Dejan Lovren

Így próbálta csillapítani Nagy Dominik fájdalmát Dejan Lovren

Percekig beszélgetett a mankó segítségére szoruló magyar játékossal a Liverpool FC légiósa.

A horvátok védője a vasárnapi Eb-selejtezőn a 37. percben rátaposott Nagy Dominik lábára a horvát tizenhatos közelében. Nagynak itt véget is ért a játék, vérzett a bokája, az ápolást követően hordágyon kellett levinni a pályáról, Marco Rossi szövetségi kapitánynak le kellett cserélnie.

Sokak szerint a játékvezetőnek meg kellett volna állítania a meccset, ez azonban nem történt meg.

Hírdetés

A Nemzetisport.hu most arról ír, hogy a vétkes Lovren az összecsapás után nemes gesztussal kért elnézést a játékoskijáratnál mankóra támaszkodva álldogáló: a Liverpool FC légiósa – miután megtapsolta a vendégszektorban lévő horvát drukkereket – odasétált fél lábon álló ellenfeléhez, levette a mezét, majd átnyújtotta neki.

A horvátok védője és Nagy Dominik két-három percig beszélgettek, vállon veregették egymást, majd eltűntek a játékoskijáróban.

A 2-1-es magyar győzelemmel végződött mérkőzésről részletesen írtunk itt. A meccs legszebb pillanatairól pedig itt talál videókat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »