Így omlik össze a tömeges tesztelés a briteknél és így omlana össze nálunk is…

Annak idején a WHO ajánlásaként híresült el a „tesztelni, tesztelni, tesztelni!” mondás. Az ellenzéki vezetőktől nem is nagyon lehetett mást hallani Magyarországon. Érdekes példát szolgáltatnak nekünk a brit tapasztalatok, ahol megpróbálkoztak egy tömeges tesztelési rendszert kiépíteni.A brit kormány április óta ígéri, hogy egy hatalmas új tesztelési rendszer épít ki, amelynek célja, hogy a vizsgálatok minden olyan ember számára, akinek szüksége van rá elérhetőek legyenek.Először napi 100 000 tesztet ígértek, aztán 250 000, majd 400 000 tesztet. Végül a múlt héten érkezett Boris Johnson bejelentése , amelynek értelmében emberek millióit tesztelik majd naponta „a közeljövőben”.A tesztelésre a nyugati világban úgy tekintenek, mit az egyetlen lehetséges útra a normálishoz közelítő élethez. A lakosság folyamatosan teszteli magát, a betegeket elkülönítik és az élet megy tovább. A kormány az egészségügyi dolgozóknak heti a lakosoknak havi tesztelési alkalmat kívánt nyújtani. Ez évi 700 millió tesztelési alkalmat jelentene. A valóság azonban az, hogy az elmúlt hetek legtöbb napján a rendszer napi 150 000 teszteredmény feldolgozásával küzdött és már most legalább kétszázezres elmaradással néz szembe. Ez azt jelenti, hogy óriási sorok vannak a még működő tesztelési központokban, az online előjegyzésekre már szinte egyáltalán nincs lehetőség és már most vannak olyan lakosok, akik négy hét után sem kapták meg az eredményeiket.A hétfőn közzé adott számok szerint összesen 16 888 egészségügyi dolgozót és családtagjaikat tesztelték le, ebből idáig 5733 főnél igazolódott a fertőzöttség, ami azt jelenti, hogy a fertőzések miatt már eleve kevesebb élőerővel számolhatnak a brit szolgálatok, mint amennyivel rendelkeztek, annak ellenére, hogy a szakegyetemek hallgatóit is bevonták a munkába.Több száz iskolát részlegesen vagy teljesen bezártak a koronavírusgyanús esetek tömeges előfordulása miatt. A hiányzó tesztkapacitás miatt a gyanús eseteket nem tudják tesztelni, így gyerekek, tanárok, orvosok ezrei maradnak bizonytalan ideig karanténban. A műtétekre előjegyzett betegeket a kórházak nem tudják fogadni, mivel a páciensnek egy három napnál nem régebbi negatív tesztet kell felmutatni ahhoz, hogy az adott kórház elvégezze rajta a szükséges kezeléseket.Matt Hancock egészségügyi miniszter új „rangsorolási” listát jelentett be, világossá téve, hogy a betegek és a gondozó otthonok lakói állnak a sor elején. Miért omlott össze ilyen drámai módon ez a hatalmas tesztrendszer?Ennek fő oka az, hogy a kereslet megugrott és a teszteket feldolgozó – döntően magánkézben lévő – laboratóriumok hálózata egyszerűen nem képes ezzel lépést tartani.A fertőzések minden héten megduplázódnak és minden pozitív eredményt elérő személy esetében akár 100 emberen is el kell végezni a vizsgálatokat. A tanévkezdés a szezonális köhögés és megfázás növekedését is jelentette, ami még nagyobb kereslethez vezetett.Az egészségügyi szakemberek és a pedagógusok szerint mindez előrelátható volt.Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem kutatója azt mondta, hogy a miniszterek „alábecsülték” az esetek növekedésének sebességét és az iskolába visszatérő gyermekek többletigényét.A magáncégek laborjai állítólag most létszámhiánnyal küszködnek. A megbízhatósággal kapcsolatban is felmerültek problémák. Egyes kutatók szerint az egyetemek laboratóriumaiban végzett vizsgálatok tarthatóak szakszerűnek és következetesnek. Allan Wilson, a laboratóriumi kutatók szakmai testületének, az Orvosbiológiai Tudományok Intézetének elnöke elmondta: „Az átláthatóságot szorgalmazzuk. Szükségünk van valakire, aki felemeli a magánszektor laboratóriumainak fedelét, és megmondja, hogy mekkora is a kapacitás valójában.”Sarah Jarvis a szigetország egyik ünnepelt háziorvosa elmondta, hogy egy átlagos gyermek évente 12 kisebb-nagyobb megfázást vagy vírusfertőzést kap el. Ha minden egyes ilyen alkalommal elkülönítik őket a társaiktól, akkor gyakorlatilag nem fognak iskolába járni.A kormány szóvivője szerint a gyermekeken és az iskolai személyzeten csak akkor kell a vizsgálatokat elvégezni, ha jellemző tünetei vannak.A tesztproblémákra hivatkozva Lindsay Hoyle alelnök elmondta: „Ez teljesen elfogadhatatlan, és teljesen aláássa a korrekt kontaktkutatást, ezért aggályaimat felvetettem a minisztereknek, hogy sürgősen tegyenek lépéseket.”Dr. Layla McCay, az egészségügyi szervezeteket képviselő NHS Konföderációból azt mondta: „Úgy tűnik, fényévekre vagyunk attól a világméretű teszt-nyomkövető rendszertől, amelyet ígértek nekünk. Minden héten arra várunk, hogy megoldódjanak ezek a problémák, miközben munkatársainak egy része hetek óta nem tud munkába menni. A járvány terjedése szempontjából ezek kritikus napok. Ezekben a napokban volna igazán szükség a munkájukra. Minden késlekedés láncreakciót indíthat el…”Bővebben: ld.itt!

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »