Így nézett ki egy nő hétezer évvel ezelőtt

Így nézett ki egy nő hétezer évvel ezelőtt

Hétezer éve élt nő arcvonásait rekonstruálták koponyája alapján iráni kutatók.

Az asszony földi maradványai csatornázási munkák során kerültek napvilágra Teheránban – közölte az MTI a Mehr hírügynökségre hivatkozva. Az Iráni Régészeti Kutatóközpont szakemberei a csontok és a koponya alapján készítették el az elhunyt testének 3D-s modelljét. Az arc antropológiai mérőpontjain, összesen 11 helyen a lágyrészek vastagságát jelölő töviseket helyeztek el, hogy megmintázhassák az arc izomzatát. Rekonstruálták a szemeket, az asszony orrát, a füleket, végül a hajzatot, igaz utóbbi némi nehézséget okozott, hiszen semmi sem utalt egykori színére – olvasható az iráni hírügynökség angol nyelvű honlapján.

Hírdetés

Kilencvenöt százalékban pontos rekonstrukció

Végezetül öt különböző szoftver segítségével szinkronizálták az asszony arcvonásait, a számítógépes programok felhasználták ma élő emberek portréiból kiemelt elemeket is, hogy élettelibbé tegyék a nő képmását.

Mint Mohammad Raza Rokni, a Régészeti Kutatóközpont szakértője kiemelte, a rekonstrukció 95 százalékban megegyezik a rég halott nő arcvonásaival, amelyeket hétezer évvel ezelőtt láthattak kortársai.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »