Itt a nyár, a vakáció. Fiataljaink habzsolják az életet. De milyen életet is? Vajon hányan kerekednek fel legalább ilyenkor, pláne maguktól, hogy történelmi nevezetességeinket felkeressék?
Hol vannak már a rendszeres nyári iskolai kirándulások, melyek a csellengésre oly hajlamos kamaszokat közösségi szellemre nevelték, a haza, a szülőföld szeretetére és tiszteletére? Emlékszem, még az általánosban rendszeresen vittek bennünket múzeumlátogatásra év közben is, de azért nyáron is akadtak hazajáró táborok.
„Valósítsd meg önmagadat” – hirdeti a liberális világ. Állandóan kreativitásról beszél. Nos, vannak, akik valóban kreatívak, ráadásul nem önmagukat akarják megvalósítani – ami amúgy is fából vaskarika –, hanem eleink világából valamit.
Egy ilyen diák történetéről adott hírt a minap a Délmagyar.hu. Egy makói gimnazista leány, Sipos Maja Flóra katonasírokat ápol a helyi temetőben ilyenkor. Pólóján jól látható a Wass Albert-idézet: „Adjátok vissza a hegyeimet!” Ő maga pedig ekként vallott tette indítékairól:
„Amikor a szüleimmel kilátogatunk a temetőbe, mindig hozunk virágokat a honvédsírokra is. Engem megdöbbentett, hogy ezek milyen elhanyagolt állapotban vannak. Nem azon törtem a fejem, hogy ez kinek volna a feladata, úgy gondoltam, én magam teszek valamit. Itt hősök fekszenek. Szerintem fontos, hogy a sírjuk ehhez méltó legyen.”
Mind a hatvankét hadisírt rendbe szeretné tenni. Ebben segít neki nagyapja és édesanyja is. Példát mutat a hazaszeretetre. S bár előre borítékolhatjuk a választ, mégis feltesszük: vajon hány tanár, szülő, diák, iskola követi példáját? Vagy csak bizonyos sírok ápolása számít elismerésre méltó cselekedetnek?
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
