Így megy ez nálunk: a zsidó szervezetek közölték feltételeiket a kormánnyal

A Zsidó Közösségi Kerekasztal rendszeres, háromhavonkénti összehívását kérik a zsidó szervezetek a kormánytól, továbbá azt, hogy az összehívást a zsidó közösség képviselői is kezdeményezhessék – tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) csütörtök reggel az MTI-t.

A zsidó szervezetek arra kérik a kormányt, hogy a kerekasztal összehívása előtt két héttel a meghívott szervezetek kapják meg a javasolt napirendet, hogy „közös döntésükkel, javaslataikkal kiegészíthessék azt” – olvasható a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek címzett, MTI-hez is eljuttatott levélben.

A Mazsihisz kedd este közölte az MTI-vel, hogy a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), valamint tizennégy zsidó szervezet vezetői megállapodtak abban, hogy milyen témákat javasolnak a kormány által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal legközelebbi ülésére, és javaslataikat levélben fogják eljuttatni a kormánynak.

A Heisler András Mazsihisz-elnök által aláírt levélben négy témajavaslat szerepel: a Sorsok Háza projekt jövője, az oktatás területén kialakított és eredményes együttműködés továbbfejlesztése, a zsidó civil élet támogatása, valamint a progresszív zsidó egyházak státusának megvitatása.

Hírdetés

A levél szerint a keddi egyeztetésen a résztvevők a Sorsok Háza projekttel kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy amennyiben nem kapják meg a kiállítás részletes forgatókönyvét, annak tartalmáért nem tudnak felelősséget vállalni.

A zsidó szervezetek kérik, hogy a kiállítás oktatási anyagainak elkészítésébe vonják be az általuk felkért szakembereket is, egyben „felajánlják szakmai segítségüket azok összeállításában” – írja Mazsihisz elnöke.

Heisler András szerint a zsidó szervezetek fontosnak tartják, hogy a kiállítás tárlatvezetőinek képzésében és kiválasztásában szerepet kapjon „a zsidó oldal”.
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem képviselője ennek érdekében „külön képzési forma beindításának megszervezését is felajánlotta” – olvasható a levélben.
A Kormányzati Információs Központ augusztus 14-én közölte az MTI-vel, hogy Lázár János a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezi szeptemberre. Az akkori közleményben azt írták: a miniszter levelében megerősítette, hogy a kormány „stratégiai jelentőségűnek” tartja az együttműködést a magyarországi zsidó közösségekkel, ugyanakkor az elmúlt időszakban ezt „számos kérdés megnehezítette”.

A Zsidó Közösségi Kerekasztalt a kormány 2011-ben kormányhatározattal hozta létre annak érdekében, hogy platformot biztosítson a hazai zsidó szervezetek és a kabinet párbeszédére. Létrejötte óta több egyeztetés is volt a felek között.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »