Így lett egy zsidó kislányból a Harmadik Birodalom „tökéletes árja csecsemője”

1935-ben a Joseph Göbbels vezette propagandaminisztérium fotóversenyt hirdetett, amelynek célja a „tökéletes árja csecsemő” felkutatása volt. Egy tréfás kedvű berlini fotós egy zsidó ügyfelének pár hónappal korábban született gyermekéről készült fényképét küldte be a pályázatra, az eredmény azonban minden várakozását felülmúlta.

A hitleri Németország egyik legfőbb ideológiai alapvetése a fajelmélet volt, miszerint a különféle rasszok hierarchikus viszonyban állnak egymással. Eme alá-fölérendeltségi viszony legfelsőbb lépcsőfokán az északi skandináv és germán népek álltak, majd ezeket követték a további nyugat-európai és mediterrán népek. A ranglétra alján pedig a szlávokat és a zsidókat találhatjuk, ha beleolvasunk a korabeli értekezésekbe.

A nácik ennek megfelelően elmélyült vitákat folytattak arról, hogy milyen következményekkel jár a „fajok közötti keveredés”, így például a zsidókérdés végső megoldását előirányzó wannseei konferencia jegyzőkönyveiben is olvashatunk arról, hogy „mennyi zsidó vér megengedett” ahhoz, hogy valaki még árjának, tehát a legmagasabb rendű embernek számítson.

Hírdetés

A korabeli propaganda pedig nagy hangsúlyt is fektetett arra, hogy ezt az emberi ideáltípust és annak képét népszerűsítse a társadalom körében. Ennek jegyében történt, hogy a Harmadik Birodalom hírhedt propagandaminisztere, Joseph Göbbels 1935-ben egy fotópályázatot írt ki, amelynek célja a „tökéletes árja csecsemő” felkutatása volt. A versenyt végül egy neves berlini fotós, Hans Ballin felvétele nyert meg. A tágra nyílt szemű kisbaba képe aztán bejárta az egész német sajtót, majd képeslapok, szóróanyagok és különféle propagandatermékek „alapkellékévé” vált.

A fényképet meglátva a legmeglepettebb – és egyben a legkétségbeesettebb – azonban kétségtelenül egy berlini zsidó asszony, Pauline Levine volt. A képen ugyanis saját lányát, az 1934. május 17-én született Hessy Levinsonst ismerte fel – akivel nem sokkal korábban járt is Ballin műtermében fényképet készíttetni.

Mint kiderült, a meggyőződéses antifasiszta Ballin szándékosan akarta bolondját járatni Göbbels embereivel azáltal, hogy egy zsidó kisgyermek fényképét nevezi a versenyre. A „tréfa” sikere aztán őt magát is meglepte. Az asszony kérésére – aki rettegett attól, hogy fény derül a cselre – a fényképész megígérte, hogy titokban tartja a kislány személyazonosságát a hatóságok elől. A következő években pedig tartotta is magát ígéretéhez, így a zsidó kislány képe egészen a második világháború végéig és a náci rendszer bukásáig a náci fajelmélet egyik ideálképe maradt.

A zsidóellenes rendelkezések erősödésével a Levinsons család végül 1938-ban elhagyta Németországot és Lettországon keresztül Párizsban telepedtek le. A háború kitörése és Franciaország vereségét követően bujkálni kényszerültek és végül az ellenállás segítségével sikerült Kubába menekülniük 1940-ben. 1949-ben aztán a család az Egyesült Államokba költözött, ahol Hessy később feleségül ment egy Earl Taft nevű férfihoz. Az egykori „tökéletes árja csecsemő” napjainkban New Yorkban él, ahol a St. John’s Egyetem kémiaprofesszoraként dolgozik.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »