Így lehet spórolni a mosógéppel, mosogatógéppel

Így lehet spórolni a mosógéppel, mosogatógéppel

Országos kutatás vizsgálta a környezettudatos háztartásigép-használat és -vásárlás összefüggéseit. A friss felmérés szerint az új mosógépek vásárlásakor fontosnak tartjuk, hogy energiatakarékos modellt válasszunk, de nem biztos, hogy a használat során mindent meg is teszünk azért, hogy mosogatógépünk keveset fogyasszon. Pedig a hőfokkal, megfelelő programmal és tisztítószerrel sok pénzt takaríthatunk meg.

Szinte minden magyar háztartásban van mosógép, kétharmaduk ráadásul már energiatakarékos modell. Ennél is nagyobb arányban vannak jelen az energiatakarékos készülékek a mosogatógépek között: 4-ből 3 ilyennek számít – egyebek közt ez derül ki az LG Magyarország megrendelésére elvégzett országos, reprezentatív kutatás eredményeiből.

Elődolgozunk a mosogatógépnek

A mosogatógépek – bár használatukkal rengeteg víz és idő takarítható meg – még mindig kevésbé elterjedtek Magyarországon, csupán a háztartások harmadában vannak jelen. Úgy tűnik ráadásul, hogy alapvetően inkább a gyártóknak és az előírásoknak köszönhetően vannak többségben az energiatakarékos mosogatógépek a hazai háztartásokban, hiszen csupán a vásárlók harmada számára fontos, hogy új gép beszerzésekor energiatakarékos modellt válasszon.

A mosogatógéppel rendelkezők többsége – közel kétharmada – heti 1-4 alkalommal indítja be a készüléket, fél töltettel pedig soha vagy csak ritkán használjuk a gépet. 10-ből 9 mosogatógéppel felszerelt háztartásban több-kevesebb gyakorisággal kézzel is mosogatunk. A legtöbbször a mosogatógépbe nem tehető vagy be nem férő edényeket tisztítjuk meg ilyen módon, de sokszor akkor is a hagyományos módszert alkalmazzuk, ha kevés mosatlan jött össze, esetleg gyorsan szükség van az elmosandó eszközre.

Az érem másik oldala, hogy a háztartások harmadában azzal növeljük – nem ritkán feleslegesen – a vízfogyasztást és ezzel a rezsiköltséget, hogy a gépbe helyezés előtt elöblítjük az edényeket. Az LG sajtóközleménye arra nem tér ki, vajon miért fárasztjuk magunkat “fölöslegesen” a kézi előöblítéssel, hacsak nem azért, mert szükséges, ugyanis enélkül nem mosná le a gép az edényekre száradt ételmaradékot.

A mosáson tényleg spórolhatunk

A mosógépekre ebből a szempontból jóval nagyobb figyelem irányul: a megkérdezettek 3/4-3 figyel arra, hogy új mosógépe kedvező energetikai besorolású legyen.

Az eredmények szerint hetente átlagosan 3,3 adag ruhát mosunk ki egy háztartásban. Nem meglepő, hogy a mosás gyakorisága elsősorban a háztartás nagyságán múlik – ezt tükrözi a kor szerinti bontás is. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb a háztartás, annál több a mosás, a legfiatalabbak és a legidősebbek pedig jellemzően az átlagnál kevesebb alkalommal indítják be a mosógépüket.

A magyar háztartások a leggyakrabban a vegyes és az energiatakarékos (eco), a legritkábban a gyapjú/kézi mosás programokat használják, a mosási hőfok tekintetében pedig a 40 fok számít a legkedveltebb beállításnak. Az ennél magasabb hőfokra főként a 30-39 éves, gyereket nevelő felnőttek esküsznek.

Hírdetés

Pedig alacsonyabb mosóhőfok megválasztásával akár 7-10%-os energiamegtakarítást is el tudnánk érni éves szinten.

Mi lenne az optimális hőfok, ami a lehető legenergiatakarékosabb? A 40 fok helyett 30 fokon való mosás közepesen szennyezett ruháknál ugyanolyan hatékony lehet. Az eredmények szerint viszont csak a legfiatalabbak, vagyis a 18-29 éves korosztály fogadja el, hogy akár 30 fokon is megfelelő eredményt nyújt a készülékük.

Az ecet a baktériumok 99,99%-át elpusztítja

Energiát spórolhatunk továbbá azzal is, ha rövid programot vagy alacsony centrifuga fokozatot választunk, illetve ha a foltosabb ruhákat beáztatjuk mosás előtt.

Fontos megismerünk, mit tudnak a mosógépünk programjai, hogy az optimális, a lehető legtakarékosabb hőfokot megtaláljuk. Megfordítva:

hiába veszünk energiatakarékos gépet, ha nem használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket.

Ha pedig nem csak az energiafogyasztás, hanem a környezeti szempontok érdekelnek, azzal zöldíthetünk mosási szokásainkon, hogy alacsonyabb hőfokot választunk, hanem például azzal is, ha nem használunk öblítőt. Az öblítők ugyanis kockázatosak lehetnek mind egészségügyi, mind környezetvédelmi szempontból, ráadásul – elnevezésükkel ellentétben – a ruha öblítésében, vagyis a mosószermaradékok eltávolításában nem játszanak szerepet.

Ezért ne használj öblítőt

Akkor hogyan puhítsuk a ruháinkat? Remek erre például az ecet, ami ráadásul, mint legutóbbi tesztünkból kiderült – a baktériumokkal is elbánik. Az öblítő elhagyásával vagy helyette ecetet használva szintén sok pénzt takaríthatunk meg. Ha újonnan vásárolunk gépet, az ún. steam funkcióval a ruháink a gőz erejének köszönhetően lesznek puhák és lágy tapintásúak anélkül, hogy vegyszeres öblítőket vetnénk be.

(function(d,s,id,u){ if (d.getElementById(id)) return; var js, sjs = d.getElementsByTagName(s)[0], t = Math.floor(new Date().getTime() / 1000000); js=d.createElement(s); js.id=id; js.async=1; js.src=u+’?’+t; sjs.parentNode.insertBefore(js, sjs);}(document, ‘script’, ‘os-widget-jssdk’, ‘https://www.opinionstage.com/assets/loader.js’));

Ez a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-21/C jelű pályázata támogatásával készült. A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja, az Agrárminisztérium társfinanszírozza. ENV GIE HU000622 Green&Safe LIFE-styles

Ez a poszt Így lehet spórolni a mosógéppel, mosogatógéppel először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »