Így köszöntötte advent első vasárnapját az MSZP

Így köszöntötte advent első vasárnapját az MSZP

Tegnap volt advent első vasárnapja, elkezdődött a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jó cselekedetekkel készülnek Jézus születésének ünnepére.

Tegnap vette kezdetét a hanuka – a zsidók legismertebb ünnepe – is, amelyen a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek.

Az MSZP-nek valamiért csak a hanuka jutott eszébe, az advent kezdetéről megfeledkeztek a szocialisták!

Hírdetés

A Vona Gábor-féle Jobbik rendre hanukai üdvözlettel zaklatta a hazai zsidóság vezetőit, de Szávay legutóbbi performansza után úgy tűnik, hogy felhagytak ezzel a roppant szórakoztató szokásukkal. Legalábbis a Facebook-oldalukon és a pártszócsőként funkcionáló lapjaikban erről nincs semmi információ. Ha küldtek hanukai üdvözletet a magyar zsidóknak, akkor azt a legnagyobb titokban tehették.

Oláh Gellért – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »