Így kér bocsánatot Szabó Tímea!

Így kér bocsánatot Szabó Tímea!

A parlament napirend előtti felszólalásaiban, illetve az azonnali kérdések és válaszok órájában ismét elszalasztotta az ellenzék a lehetőséget, hogy méltó módon bocsánatot kérjen Orbán Viktortól és kormányától. Pedig a koronavírustörvény irigylésre méltó sikeressége kitűnő alapot szolgáltatott volna erre.

Azonban nemhogy elismerték volna tévedésüket, nemhogy belátták volna, hogy nem segítették a védekezést, de súlyos álhírgyártásba fogva kifejezetten akadályozták is azt.

Alávaló magatartásukért azonban nemhogy bocsánatot nem kérnek, ahogy ez úri szalonokban illik, hanem a miniszterelnökkel kapcsolatban

s egyáltalán nem szégyellik magukat amiatt, hogy azóta is hangosan a korlátlan hatalom megszerzéséről beszélek, s még mindig szájukra áll Orbán Viktor diktátorozása. Pedig most, amikor a kormány az Országgyűlés elé terjesztette a rendkívüli jogrend visszavonását célzó törvényjavaslatot, kiválóalkalom nyílt volna az elegáns színvallásra.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke sajátos stílusában próbálkozott ugyan a bocsánatkéréssel, de mint tudjuk, szavainak hitelességét éppen saját maga vonta kétségbe egy életre azzal az alaptalan, hangulatkeltően félrevezető kijelentésével, hogy

Amiből egy szó sem igaz, természetesen. Mondom, próbálkozott, de a rendre a hétfejű sárkányéhoz hasonlítható aktuális kirohanásával már a házszámra nem tudott koncentrálni. Ezért Orbán Viktor helyett Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől igyekezett bocsánatot kérni.

Rövid idézet a „bocsánatkéréséből”:

Hírdetés

Miniszter úr! Szakmai kérdést én nem is teszek föl, mert úgysem fogunk választ kapni rá. De az a pökhendiség, ahogy ön az összes ellenzéki kérdést kezeli, az a pimaszság netovábbja.”

Ennyire belátóak, ennyire képtelenek azonosulni a valósággal, ennyire

ennyire nehezen viselik azt, hogy Magyarországon például nem volt több halott. Arató Gergellyel szólva „sajnos ebben a számban sem áll rosszul az ország”. Pedig

talán már meg is dőlhetett volna ­ – folytathatnánk a romlás képzeletbeli gondolatmenetét.

Itt tartunk. Nincs ebben semmi meglepő. A baloldal ezúttal is bebizonyította, hogy még egy morális kényszerhelyzetben – ha egyáltalán tisztában vannak vele, mi az? – sem képesek a jobbik énjüket elővenni.
Költői lenne a kérdés, kedves Olvasó, hogy ennek az az oka, hogy egyszerűen nincs nekik olyan? Ha mégis van és elővették, akkor az a legjobb oldaluk, amit Szabó Tímea bocsánatkérés címén a tegnapi parlamenti produkciójával bemutatott.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »