Így kell még több "menekültet" ide csalogatni: pluszjogokat és -pénzt kínál nekik a kormány

Megjelentek a kormány honlapján a menekültügyi módosítások, amelyek között van néhány meglepő is: a jövőben nemcsak a menekült-, hanem az oltalmazott státuszúak is részesülhetnek családtámogatásban. A módosítások között szerepel az is, hogy magyar állam meghálálná a segítséget az embercsempészek leleplezésében segítő menedékkérőknek. A befogadottaknak kötelező jelleggel el kell fogadniuk a felajánlott közmunkát – ez is a tervezett változások közé tartozik.

Az oltalmazott státuszt megszerző menedékkérők is belföldi jogállásúak lehetnek, és akár családtámogatásban is részesülhetnek – derül ki azokból a menekültügyi módosítástervezetekből, amelyeket a kormány honlapján hoztak nyilvánosságra.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról ír, hogy a tervezett változások alapján a befogadott bevándorlóknak pluszjogokat szán a kormány. Például a társadalombiztosítási törvény módosításával azok a menedékkérők, akik menekültstátuszt nem, de oltalmazott státuszt kaptak, a jövőben belföldi jogállásúnak minősülnének.

Kiterjedne rájuk a családtámogatási törvény hatálya is, tehát az oltalmazottak is kaphatnának családtámogatást.

Ha a menekült vagy oltalmazott nincs biztosítva, a tervezet szerint a jelenleg kb. havi 7000 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot kell kifizetnie – legalábbis ha úgynevezett integrációs szerződést kötött a menekültügyi hatósággal. A kiskorú bevándorlók egészségügyi ellátása továbbra is ingyenes lenne.

Hírdetés

Az integrációs szerződés, amelyet a hatóság a nemzetközi védelemben részesített személlyel köt, a módosítás szerint a jövőben közokiratnak minősülne. Tehát aki hamis adatot adna meg ebben, bűncselekményt követne el.

Azok a menedékkérők, akik segítik a hatóságokat az embercsempészek leleplezésében, humanitárius céló tartózkodási engedélyt, ellátást és támogatást kaphatnának cserébe.

Köteleznék a befogadottakat a munkára is: jelentkezniük kellene a tervezet szerint az állami foglalkoztatási szervnél, és kötelesek lennének elfogadni a felajánlott közfoglalkoztatást.

Új jogi kategóriát is bevezetne a módosító csomag: a "különleges eljárási igényekkel rendelkező személyek" azok körül kerülnének ki, akik egyéni körülményeik – szexuális irányultságuk, fogyatékossága, súlyos betegsége, mentális zavara, az általa elszenvedett erőszak következményei – miatt csak korlátozott mértékben tudják a nekik biztosított jogokat élvezni.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »