Így kapunk jóval több kőolajat és földgázt Kazahsztánból

Így kapunk jóval több kőolajat és földgázt Kazahsztánból

Több kazah település zöld átállását magyar cégek fogják levezényelni, illetve erősödik a két ország energiabiztonsági együttműködése is – számolt be a friss hírekről Szijjártó Péter.

Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleu miniszterelnök-helyettessel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország együttműködése a legfontosabb területeken hozott eredményeket hazánk számára.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 69 százalékkal bővült, és így már szeptemberben meghaladta értéke az 500 millió dollárt. Szijjártó Péter szavai szerint annak is nagy jelentősége van, hogy a magyar vállalatok nagyjából 250 millió eurónyi beruházási lehetőséget kaptak Kazahsztán megújuló energetikai fejlesztésében, és több település zöld átállását is hazai cégek fogják irányítani.

A miniszter az energiabiztonság és a diverzifikáció fontosságáról is beszélt, hozzátéve, hogy ez alatt a magyar kormány nem azt érti, amit „most Európában politikailag érteni szokás”, hanem azt, ami a szó valódi jelentése. „Mi nem lecserélni akarjuk meglévő és megbízható energiaforrásainkat, hanem több energiaforráshoz szeretnénk egyszerre hozzájutni” – mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy már Kazahsztán is lényeges forrásává vált Magyarország energiabiztonságának. Jó hírnek nevezte, hogy

Hírdetés

a Mol kazah és kínai partnereivel, tizenöt év kőkemény felkészülési munka után, még idén, de legkésőbb jövő év elején megkezdheti a Karpovszkij földgázmező kitermelését a közép-ázsiai országban.

Közölte, a magyar vállalatra a termelés felfutásával mintegy százmillió köbméternyi kitermelés jut majd évente, amelynek a helyben történő feldolgozást követően dönteni lehet a hazaszállításáról vagy az értékesítéséről.

Kiemelte: a kőolajellátás terén is jelentősen nő Kazahsztán szerepe, tavaly az ötszörösére emelkedett az országból vásárolt mennyiség, ez a félmillió tonna a teljes magyar felhasználás mintegy 8 százalékát adta. Tájékoztatása szerint idén már a 700 ezer tonnát közelítette meg a kazahsztáni kőolajbeszerzés, ami újabb 40 százalékos növekedés, ezzel pedig

10 százalék fölé ugrik a kazah részesedés.

Megegyezés született arról, hogy Magyarország nukleáris képzési támogatást fog biztosítani Kazahsztán számára, illetve emlékeztetett, hogy évente 250 kazah hallgató tanulhat teljes ösztöndíjjal magyar egyetemeken, és a program népszerűségét jelzi, hogy idén már több mint 1400-an jelentkeztek ezekre a helyekre. „Kölcsönös tiszteleten alapuló, kölcsönös előnyöket hozó, a magyar energiaellátás biztonságához nagymértékben hozzájáruló együttműködést tudtunk felépíteni Kazahsztánnal” – összegzett.

Ismételten hangsúlyozta, hogy a magyar-kazah együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul, illetve kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. „És ahogy azt a mai megállapodásunkban is rögzítettük, a béke és a békés megoldások mellett állunk ki világszerte, és fellépünk a világ újbóli blokkosodása ellen” – fogalmazott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »