Így hazudik a liberális média

Így hazudik a liberális média

Van a Facebook nevű közösségi oldalnak egy roppant hasznos funkciója. Egy vagy több évvel ezelőtti eseményekről küld értesítést, az esemény posztolását követő minden soron következő évben. Természetesen csak akkor, ha a javíthatatlan nácinak/fasisztának/jobboldalinak bizonyult felhasználó épp nincs általa letiltva.

Ez ugyanis meglehetősen gyakran megesik azokkal az állampolgárokkal, akik gyűlölet helyett szeretettel gondolnak a hazájukra. Akik inkább a magyar emberek sorsáért aggódnak a háromezer kilométerről idetaxizó álszírek helyett, és akiket inkább az aggaszt, hogy lassan gyűlölet-bűncselekménynek fog számítani, ha az ember azt énekli bizonyos, fontosnak vélelmezett eseményeken, hogy „Isten, áldd meg a magyart”, mint az, hogy a németországi iskolák keresztény gyerekei még nem tudnak elég muszlim dalt elénekelni, és egyes, szélsőségesen renitens nebulók burkini nélkül, normális fürdőruhában szeretnének részt venni az iskolai úszásoktatásban.

A Facebook gondolatrendőrsége által le nem tiltottak, mondom, néhanapján kapnak egy-egy fontos vagy fontosnak gondolt eseményről emlékeztetőt. Például, hogy milyen görög vagy horvát szigeten járt, hogy milyen cukin ült vagy állt fel a gyereke, hogy milyen tetoválást csináltatott vagy tüntetett el, esetleg hogy milyen hazug módon számolt be a Soros úr pénzén üzemeltetett 444 a migrációról.

Az én személyes kedvenceim egyébként azok a szólásszabadságért harcoló liberálisok, akik minden olyan esetben, amikor egy újabb jobboldali értelmiségit zár ki a Facebook a „nyilvánosságból”, értsd: vonja meg a szólásszabadsághoz való jogát, azonnal a kárörömtől kipirosodott arccal kezdik dörzsölni a tenyerüket. És ők ugyanazok a morálbajnokok is, akik szerény személyemet azóta buzizzák hol nyilvánosan, hol kommentek formájában, hol újságírói, zárt csoportokban, mióta írásra adtam a fejem. Teszik ezt azért, mert balettművész vagyok. Mert jobboldali balettművész vagyok. Bizony.

Ezek az álszent libsi firkászok egy éve buziznak politikai alapon, pusztán amiatt, mert balettos vagyok, miközben – most éppen politikai okból három hete – nap mint nap azt bizonygatják lapjaikban a Billy Elliot kapcsán, hogy a balett milyen átkozottul férfias szakma, és csak azok gondolják ennek az ellenkezőjét, akik a kulturálatlanság olyan szintjére süllyedtek, hogy négyévente nem átallnak Orbán Viktorra szavazni, esetleg Magyar Időket vásárolni. De vissza a Facebook csapata által érdekesnek gondolt évfordulóhoz!

Történt, hogy 2015 nyarán a magukat többdiplomás keresztény szír menekülteknek hazudó iraki, pakisztáni, afganisztáni és bangladesi muszlimok kezdtek betörni Euró­pába. Így Magyarországra is. A magyar hatóságok a Fidesz-kormány határozott utasítására keményen és ellentmondást nem tűrően próbálták kezelni a honfoglalókat. Például úgy, hogy a menekültstátusuk elbírálásáig zárt táborokban igyekeztek tartani őket. Debrecenben is volt egy ilyen.

Azonban három éve, ezen a napon a húsz év körüli afgán álszírek, megunván a szerintük hosszúra nyúlt várakozást vagy azt, hogy nincs széles sávú internet, esetleg hogy a menekülttáborban ingyen osztogatott kávé pörkölése nem az addig megszokott és elvárt minőséget hozta, kitörtek a táborból.

Hírdetés

Botokat ragadva kiözönlöttek az utcára, kukákból barikádot emeltek, amit később valami érthetetlen okból fel is gyújtottak, megdobálták az arra guruló autókat, a kertekben tevékenykedő magyar embereket ordítva fenyegették, és közben minden arra járót biztosítottak arról az Európában kevéssé ismert tényről, hogy Allah hatalmas. Igazán nem szeretném elviccelni, mert valóban elég félelmetes látványt nyújtott, ahogy az ötven-száz főből álló horda kitörve a táborból, botokkal hadonászva elkezdte fenyegetni a Debrecenben élő magyar embereket. Nem, nem voltam ott, de a kamerás mobilok korában teljesen hétköznapinak számított, hogy az eseményről készített felvételek azonnal ellepték a közösségi médiát, így szinte mindenkihez órákkal a kitörés után eljuthattak.

Azonban Soros 444-e a következőképp számolt be az esetről: „Egyelőre nem tudni sokat, a helyi hírportálok is mind csak rengeteg odasereglett rendőrről írnak. Valószínűleg a tábor lakói a túlzsúfoltság miatt tiltakoztak, a 800 fősre tervezett táborban jelenleg 1600 embert tartanak összezárva.” „A helyi lapok többsége ebből annyit erősített meg, hogy menekültek valóban kimentek az útra, többen le is ültek ott.”

Az okostelefonok korában, amikor tíz perc múlva hemzsegett a YouTube és a Facebook a helyszínen készített fotóktól és videóktól, amikben tisztán látszik az égő kukabarikád, a botokkal randalírozó, üvöltöző tömeg, ezek a szerencsétlenek a túlzsúfoltság ellen ülődemonstrációval tiltakozó, békés menekültekről számoltak be.

A helyzet három éve szinte semmit sem változott. A 444, az Index, a HVG, a Mérce és a 24 azóta is ugyanígy hazudozik a migrációról és a migránsokról. Három éve egy szavukat sem hiszem. A kedves olvasó se tegye.

Apáti Bence – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »