Így gyászolják Gorbacsovot az oroszok, Putyintól az ellenzékig

Fotó: AA Archive / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

„Élve mászott le a rettenetes szovjet Olümposzról, ahonnan csak lábbal előre volt szokás, és emberként halt meg.” Csokorba szedtük a nekrológokat az orosz közélet jeles szereplőitől, köztük Putyintól is.

Mihail Gorbacsovot nagyon szerették a világban, hiszen alatta szűnt meg a Szovjetunió, amit viszont egyáltalán senki nem szeretett – nekünk itt a keleti blokkban a felesleges, zsákutcás, közel fél évszázadnyi kommunista időpocsékolás fegyveres kikényszerítője volt, máshol pedig ellenséges atomhatalom.

Ennek ellenére az orosz közélet Gorbacsov halálának alkalmából rendkívüli visszafogottságot tanúsít – akik eddig is szerették, most hangot is adnak nagyrabecsülésüknek, akik pedig nem szerették, most méltányosságot tanúsítanak.

Együttérző Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök együttérzéséről biztosította Gorbacsov családját, és kifejtette: „Hazánkat bonyolult és drámai változások, valamint nagy külpolitikai, gazdasági és társadalmi kihíváok közepette vezette. Mélyen megértette, hogy reformokra van szükség, és azon dolgozott, hogy megtalálja a saját megoldásait a sürgető problémákra”.

Putyin Gorbacsov „nagy humanitárius, jótékonysági és oktatási cselekedeteire” is felhívta a figyelmet.

Hálás értelmiség

A moszkvai értelmiség természetesen – cseppet sem meglepő módon – szeretettel emlékezik a világot számukra kinyitó Gorbacsovra. Jekatyerina Sulman politológus, a Sanyinka docense és az Orosz Népgazdasági és Közszolgálati Akadémia tanára, a Vedomosztyi, Granyi és a Zsivoj Gvozgy rendszeres szerzője szerint Gorbacsov„élve mászott le a rettenetes szovjet Olümposzról, ahonnan csak lábbal előre volt szokás, és emberként halt meg.”

Jurij Szaprikin újságíró szerint Gorbacsov „az az ember, aki reményt adott az embereknek – hogy ki lehet mászni a szürke, poros szovjet sziklák alól, és elkezdeni a maguk módjára, emberi módon élni”, emellett „az ember, aki a generációmnak elintézett néhány évnyi ünnepet”, és „az az ember, aki meggyőződésem szerint megmentette a világot az atomháborútól, s mindannyiónknak minimum 35 életévet ajándékozott, ráadásul nem is a legrosszabb 35-öt.”

Méltányos sajtó

Rendkívül méltóságteljesen búcsúzik az egyébként szovjet nosztalgiával és imperialista szólamokkal házaló Komszomolszkaja Pravda újságírója, Vlagyimir Vorszobin is. Cikkében azt írja: „Mihail Szergejevicsnek különös szerepe van az emberiség sorsában. Gorbacsov jelentősebb a szokásos reformer uralkodóknál. Ő forradalmi cár, aki szinte a semmiből jött. Értik? Épp abban a pillanatban jött, amikor a kilátástalan, undorító, fojtogató stabilitás már legyőzhetetlennek tűnt.” Úgy látja, „Gorbacsov úgy tört be áporodott világunkba, mint elkeseredett eretnek fáraó, aki hirtelen új vallást talált ki alattvalóinak, az egyistenhit előfutárát – a Napistent.” Meglátása szerint „Gorbacsov megtett mindent, amit meg kellett tennie. Ha nem lett volna, ma más lenne a világ is. Nehéz elképzelni is, milyen lenne Gorbacsov nélkül… Valószínűleg néhány évtizedig rothadt volna még a szocialista blokk, amely végleg kiábrándult a saját ideáiból, és cinizmusban tartotta elitjét”.

De Vorszobin úgy látja, Gorbacsovnak Kína is rengeteget köszönhet: „Ők persze a Tienanmen téren felégették a demokráciát, de a szocializmus árulóját elátkozva hívását azért meghallották. Ők is megértették, hogy a régi módra élni nem lehet. De a szabadság helyett farmert és rágót adtak a kínaiaknak. Felépítették a rejtett kapitalizmusukat gyönyörű kommunista köpenyben. Nagyjából azt, amire »Gorbi« otthon, Oroszországban is törekedett, de elbukott…” Szerinte Gorbacsov halálának időpontja is szimbolikus: „mikor a Birodalom eszébe vette, hogy magába szippantja elveszett területeit, épp az 1985-ös év eme ellentettjében, a gorbacsovi örökség teljes átértelmezésének 2022-es évében kezdtek eltávozni »a Szovjetunió sírásói«”, jelesül Kravcsuk ukrán, Suskevics belarusz elnök, és Gennagyij Burbulisz, Jelcin miniszterelnök-helyettese.

»Naptemplomát« – a peresztrojkát, glasznosztyot, demokráciát, világra való nyitottságot – most igyekeznek mihamarabb a feledésnek adni. Minden oldalról” – írja Vorszobin.

A Lenta.ru visszaemlékezésében azt írja, „lehet, hogy ha 1985-ben Gorbacsov mindent úgy hagyott volna, ahogy volt, »po Brezsnyevu«, ahogy a korabeli vicc szólt, (ez egy szóvicc – Brezsnyev nevét a „po prezsnyemu”, azaz „a korábbi módon” kifejezéssel rántották egybe – a szerk.) észre sem véve, hogy az általa vezetett ország rendületlenül süllyed a történelmi zsákutca mocsarába, akkor a mai napig a Kremlben ülne. Mint azt I. Miklós cárságából és a brezsnyevi uralomból tudjuk, rothadni lassan és nagyon hosszan is lehet.”

Szomorú imperialisták

Gorbacsov halála a politikusokat is megihlette. A legkritikusabb nekrológ Szergej Mironovtól, az Igazságos Oroszország nevű hazafias szocialista ellenzéki párt elnökétől származik, aki szerint az utolsó pártfőtitkár „a szovjet nép számára egy falatka elengedhetetlen friss levegő és a kolosszális változások reménye lett”. Ugyanakkor a Szovjetunió népe alatta „elvesztették nagyszerű országukat, az egyetemes emberi jogok helyett a káosz jött, az erősebb korlátlan uralma, a munkanélküliség és állampolgárok millióinak nyomora Oroszországban”.

Leonyid Szluckij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt vezetője visszaemlékezésében úgy ír, „Gorbacsov okvetlenül korának legkimagaslóbb politikusa volt. De mindenkinek, aki a Szovjetunióban született, nehéz és ellentmondásos történelmi alak marad. Keresztényként mondom: kár érte… Éppúgy, ahogy kár azért a nagy országért, amelynek felbomlási folyamata valahogy épp a »peresztrojka« és »új gondolkodás« korszakában kezdődött, és azok kezére játszott, akik el akarták törölni a Szovjetuniót a világ politikai térképéről.”

Putyin-ellenzék-tengely

Grigorij Javlinszkij, a liberális ellenzéki Jabloko vezetője kellemesebb emlékeket ápol róla: „Gorbacsov szabadságot adott nekünk. Szabadságot adott több száz millió embernek Oroszországban és körüle, emellett még fél Európának. Hogy mi Oroszországban miként élünk a nekünk ajándékozott szabadsággal, ezzel a nagyszerű lehetőséggel – ez már a mi felelősségünk.” Emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy „Gorbacsov nem hagyta el Oroszországot. Örömmel fogadták volna bármelyik országban, de ő a hazájában maradt, ahol kimondottan nem volt könnyű neki a tömeges értetlenség és elégedetlenség miatt. És ráadásul

Az orosz törvényhozás felsőháza, a Föderáció Tanácsának kormánypárti elnökhelyettese, Konsztantyin Koszacsev nekrológjában úgy fogalmazott: „Mihail Szergejevics Gorbacsov távozása tragédia az országnak és mindannyiunknak, akiknek életét jobbra fordította. Igen – jobbra, a SZU felbomlása és a volt polgárait érő hatalmas kihívások ellenére”.

Kifejtette: „Épp Gorbacsov zúzta szét a rendszert, amely kezdettől fogva hazug volt, és amely idővel népellenessé változott. Gorbacsov készítette elő az utat, amelyet különben nem tudott volna bejárni népünk az elmúlt három és fél évtizedben – nehéz utat ugyan, de a megelőző hetven évvel ellentétben végre a helyes irányba vezetőt.”