Így festenek az új rendszemtáblák – képek

Eddig csupán néhány tervezetet lehetett látni az újításról, a frissen közzétett fotók azonban már szertefoszlatják a kételyeket.

Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől Magyarországon, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik – emlékeztet a Hirado.hu, ami csokorba gyűjtötte, hogy hogyan fognak kinézni a különféle járművek új rendszámtáblái.

Fontos, a már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak. Az új típusú rendszámtáblák pedig a már megszokott összegekbe kerülnek, tehát a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Címerrel kettéválasztott négy betű a hagyományos renszámtáblákon. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

Valamint a környezetkímélő járművek rendszámtáblájának mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő környezetkímélő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

Az egyedi rendszámokhoz hatbetűs szóra lesz szükség. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek egyedi rendszámtáblájának mintája:

Hírdetés

Hat számjegyű diplomáciai járművek, különleges betűkóddal. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő diplomáciai járművek rendszámtáblájának mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő diplomáciai járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

RA-s rendszámokkal üldözik majd a bűnt a rendőrök. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő rendőrségi járművek rendszámtáblájának mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő rendőrségi járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

A taxisok a TX-megjelölést kapták. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő taxik rendszámtáblájának mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő taxik rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

I, mint ideiglenes. 2022. július 1-től felszerelhető, ideiglenes, idővel lejáró rendszámtábla mintája:

Budapest, 2022. június 9.  2022. július 1-től felszerelhető, ideiglenes, idővel lejáró rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

A 2022. július 1-től felszerelhető (pl. mezőgazdasági gépekre) ideiglenes rendszámtábla mintája:

Budapest, 2022. június 9.  2022. július 1-től felszerelhető (pl. mezőgazdasági gépekre), ideiglenes rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

A gépkocsi kerékpárszállító eszközére felszerelhető rendszámtábla mintája:

Budapest, 2022. június 9.  A gépkocsi kerékpárszállító eszközére 2022. július 1-től felszerelhető rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.  MTI/Demecs Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »