Így faragná le "mínuszát" a főváros – de segélykiáltás is hallatszik

Így faragná le "mínuszát" a főváros – de segélykiáltás is hallatszik

Egy hónap alatt 9 milliárd forintot spórolt a főváros az áramszámlán azzal, hogy napi áron szerzi be az elektromos energiát. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta, bajba kerülhet az Újszínház, ha az állam február végéig nem utal.

A főváros az úgynevezett Budapest-modell bevezetésével igyekszik spórolni a villanyszámlán. Januárban a napi áron történő árambeszerzés hatalmas megtakarítást eredményezett.

„Ha azokon az ajánlati árakon szerződtünk volna le, amik 2022 őszén, amikor elkezdett kirobbanni az energiasokk, érvényben voltak, akkor a mostani árakhoz képest 9 milliárd forinttal többet kellett volna kifizetnünk csak január hónapra a közvilágítás és a közlekedés villamosenergia-számlája esetében.”

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyivel több pénzből gazdálkodhat a főváros, ugyanis a magasabb díjat ki seb tudta volna fizetni; Budapest folyószámla-egyenlege jelenleg -7 milliárd forinton áll, vagyis hitelből működik a város.

Új BKK-jegyek a régiek helyett

A fővárosi közgyűlés a jövő héten a BKK jegy- és bérletárairól is dönteni fog.

„Sem a vonaljegyben, sem a bérletben nem lesz továbbra sem emelés. Mi azt gondoljuk, hogy ebben a helyzetben ez a felelős és helyes döntés, ugyanakkor van egy viszonylat,

a 100E járat, ahol 1500 forintról 2200 forintra emelnénk fel ennek az árát április 1-jétől. A korábban megváltott jegyek az év végéig maradnának érvényesek.”

Hírdetés

Áprilistól megszűnik az átszállójegy, a metrószakaszjegy, a heti jegy, az 5/30-as napi jegy és a kiegészítő havi bérlet, ezeket más, kedvezőbb jegytípusokkal lehet kiváltani.

Segélykiáltások – színház, rezsi

A főváros és a kormány közti megállapodás értelmében több budapesti színházat is az állam finanszíroz, most azonban probléma merült fel.

„Azt látjuk, szoros, napi szinten együttműködve az Újszínházzal, hogy február végén feléli minden pénzeszközállományát és folyószámlahitelét is az Újszínház, ebben az esetben fizetésképtelenné válik a szó szoros értelmében, ezért segélykiáltást is küldünk a nyilvánosságon keresztül. Írásban és szóban is fordultam a kormány felé, hogy

segítsenek az Újszínházon. Nekik kell életben tartaniuk,

finanszírozniuk” – mondta.

Arról is szó volt, hogy a fővároshoz megérkezett a 15 ezredik lakásrezsi-kérelem, erre 53 millió forintot utaltak át eddig a rászorulóknak.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »