Így érkezett meg Oroszországba Kim Dzsongun – Videó

Így érkezett meg Oroszországba Kim Dzsongun – Videó

Oroszországba érkezett szerdán Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezető apjához hasonlóan kerüli a repülést, ezúttal is vonattal érkezett a határmenti Haszan vasútállomására, ahol orosz szokás szerint sóval és kenyérrel várták – írja az euronews.com.

Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin orosz elnök az egy nappal korábban közzétett információk alapján Vlagyivosztokban találkozik majd. Az orosz hatóságok a közeli Russzkij sziget környékét lezárták, így valószínű, hogy az ott található Távol-Keleti Szövetségi Egyetem ad majd helyet a találkozónak.

Az orosz-észak-koreai találkozót azután kezdték szervezni, miután az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti tárgyalások megfeneklettek. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget “nukleáris problémájának” békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása áll majd.

Hírdetés

A legutóbbi orosz-észak-koreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével.

euronews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »