Így emelték vissza a Mindszentnél kisiklott vonatot a sínekre – képek

Így emelték vissza a Mindszentnél kisiklott vonatot a sínekre – képek

Szerda reggeltől már járnak a vonatok az érintett útvonalon.

Kedd késő estére vasúti daruval visszaemelték a sínekre a felborult motorkocsit és elvontatták a helyszínről. A balesetben megrongálódott pályarészt járhatóvá tették, a végleges helyreállításig még sebességkorlátozás lesz érvényes az érintett szakaszon. Szerda reggeltől már közlekedhetnek a vonatok Szentes és Hódmezővásárhely között – közölte honlapján a MÁV.

Mint ahogy arról az Infostart is beszámolt, kedden reggel a Kiskunfélegyházáról 5:34-kor Hódmezővásárhelyre elindult személyvonat (32610) 6:50-kor Mindszenten, a Déli úti vasúti átjáróban egy kisteherautóval ütközött össze. A motorkocsi kisiklott és felborult. A vonaton 12 utas tartózkodott, mindannyian megsérültek.

Hírdetés

A baleset bekövetkezésekor a fénysorompó jól működött, a teherautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé, a teherautó hét utasa közül öten a helyszínen meghaltak.

A mozdonyvezetőnek alig maradt ideje fékezni, mert nagyon közel volt a vasúti átjáróhoz, amikor elé hajtott a kisteherautó, így bekövetkezett az ütközés.

Mindszent, 2022. április 5.  Daruval emelik vissza a pályára azt a motorvonatot, amely reggel 7 óra előtt egy kisteherautóval ütközött Mindszent határában egy vasúti átjáróban 2022. április 5-én. A kisteherautó a sínekre hajtott, ahol a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal ütközött. A vonat az ütközés erejétől kisiklott és az árokba borult. A balesetben többen megsérültek, öten a helyszínen meghaltak.  MTI/Donka Ferenc
MTI/Donka Ferenc

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »