Így árulta el a baloldal az olimpiát

Így árulta el a baloldal az olimpiát

A mindenkori baloldali álláspont szerint „csináld az ellenkezőjét annak, amit a Fidesz csinál, és építs erre politikát”. A 2024-es budapesti olimpia kapcsán a baloldali pártok ismét bebizonyították, hogy képesek mindennel és mindenkivel szembefordulni, ha önös érdekeik azt kívánják. Még saját korábbi önmagukkal is.

Érdekes, hogy pont azok kampányoltak a budapesti olimpia ellen, akik korábban azt mondták, hogy Magyarország igenis képes olimpiát rendezni. Botka Lászlótól Demszky Gáboron át Kunhalmi Ágnesig a balosok egyetértettek abban, hogy olimpiát rendezni jó. Lássunk néhány példát erre:

  • „Hiszünk abban, hogy a nemes versengés nem pénz kérdése, és hogy az olimpia rendezése nem gazdag országok nagyvárosainak kiváltsága, hanem erőfeszítés, küzdelem.” (Botka László)
  • „A budapesti olimpia összekötheti az embereket. Az olimpia egy nagyon erős katalizátora lehet a gazdaságunknak és a hitünknek. Kell, ami újra optimistává teszi a magyarokat, ami nem pártpolitikai kérdés. A sport a nemzeti minimum lehet, így az olimpia ügye is ezt szolgálja, ne utáljuk, hanem szeressük egymást.” (Kunhalmi Ágnes)
  • „Az olimpia segíthet abban, hogy egy jobb nemzet legyünk, és egy sikeres olimpia megrendezése után jelentős nemzetközi elismerést szerezhet Magyarország. (Horváth Csaba)
  • „Aktívan részt kívánunk venni a BOM által javasolt Olimpia Törvény kidolgozásában és az olimpiai játékokhoz szükséges területfejlesztési törekvéseiben, hiszen az ötkarikás játékok megrendezése elősegítené a főváros és az ország fejlődését is. (Demszky Gábor)
  • Hírdetés

A baloldali-liberális pártok tehát korábban támogatták a budapesti olimpia megrendezésére irányuló terveket. Most azonban, hogy úgy érezték, politikai tőkét kovácsolhatnak egy esetleges népszavazásból, kőkeményen beleálltak egy újabb álom szétverésébe. Egy olyan áloméba, ami kiemelkedővé tette volna Budapestet a régió más fővárosaihoz képest. Ami kellő önbecsülést adott volna a magyaroknak, ugyanúgy, ahogy az EB sikerei, hiszen sportnemzetként bizonyára ismét az éremtáblázat csúcsán végeztünk volna – megspékelve ezt egy Budapest 2024 felirattal az érmeken. Nem beszélve az infrastrukturális fejlesztésekről, a turisztikai fellendülésről, és mindezeknek köszönhetően a gazdasági fejlődésről.

A baloldal azonban ismét Magyarország sikertelenségében érdekelt. Ők már csak ilyenek. Az elmúlt két évtized számukra nem szólt másról, mint az álmok szétlövéséről, és a magyar emberek elárulásáról. Ők azok, akiknek semmilyen elképzelésük nincs Magyarországról. Ők azok, akik ahelyett, hogy egyenes derékkal beleállnának valamibe, hátul kullognak és a küszöb alatt csúsznak be. Ők azok, akik lenézik a magyar embereket, és akik minden mondatukban lábbal tiporják a nemzet büszkeségét és a magyarok önbecsülését.  

Vannak, akik azt gondolják, hogy az olimpia nem volt időszerű. Akik úgy vélik, hogy a mindennapjainktól távol áll ez a történet. A baj inkább azzal van, hogy ez a fajta gondolkodás végigkíséri a baloldal történetét. Az egy helyben toporogáson és a saját pecsenyéjük sütögetésén túl semmire nem képesek. 

Az elmúlt két évtizedben számtalanszor vették már el a reményt a magyar emberektől. Így tettek a 2002-es választási győzelmük után, amikor egy tollvonással (az összegyűlt 650 ezer támogató aláírás ellenében) kihúzták Magyarországot a 2012-es olimpiarendezők sorából. 2004-ben elhitették mindenkivel, hogy rá fogunk fizetni a kettős állampolgárságra. Később azt ígérték, hogy utolérjük Nyugat-Európát fejlettségben, ehelyett veszélybe sodorták a magyar családokat és eladósították az országot. 2015-ben ismét úgy érezték, hogy a magyar emberekkel szemben a bevándorlók érdekeit kell képviselniük, és azóta sem voltak hajlandóak belátni, hogy a bevándorlás olyan ügy, amelyben össze kell fognunk, hogy megvédhessük a határainkat.

Ők ennyire képesek, és ha tehetnék, ugyanezt a politikát folytatnák, ha hatalomra kerülnének: NE ENGEDJÜK!!

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »