Így állapítják meg a szavazás végeredményét

A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottságok elkezdték összesíteni a leadott voksokat, de a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel leadott szavazatok „bevárása” miatt a választás egyéni választókerületi eredményeit legkésőbb szombaton kell megállapítaniuk a választási bizottságoknak, addig csak előzetes eredményekről lehet beszélni.

A szavazókörök vasárnap esti bezárása után a 10 285 szavazókör többségében elkezdték összeszámolni a szavazatokat, és jegyzőkönyvet is kiállítanak a szavazás szavazóköri eredményéről.

Mind a 106 egyéni választókerületben lesz egy szavazókör, amelyben nem számolják össze a voksokat. Ezek azok a szavazókörök, amelyeket korábban kijelöltek a külképviseleti és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálására.

Ezekben a szavazókörökben a voksolás lezárultakor beragasztották az urna nyílását, és a helyi választási irodába szállítják az urnákat, ahol biztonságos helyen őrzik őket. Ezeket az urnákat csak azt követően lehet felbontani, és a bennük lévő voksokat megszámlálni, ha megérkeztek a választókerületbe a külképviseleteken és átjelentkezéssel leadott szavazatok is.

Az átjelentkezéssel szavazóknak zöld borítékba kellett tenniük a szavazatukat vasárnap, ezek a borítékok a Nemzeti Választási Irodához (NVI) kerülnek, legkésőbb hétfőn. A külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük a Nemzeti Választási Irodába.

Az NVI ezt követően választókerületenként szortírozza ezeket az „utazó” szavazatokat, majd eljuttatja a voksokat a megfelelő választókerületekbe. Itt átadják az „utazó” szavazatokat a kijelölt szavazatszámláló bizottságnak, amely felbontja a szavazás éjszakáján lezárt urnát, a tartalmát összekeveri az „utazó” szavazatokkal, és így számlálja meg a szavazatokat, majd a szavazás szavazóköri eredményéről jegyzőkönyvet állít ki.

Hírdetés

Amikor valamennyi szavazatszámláló bizottság (szszb) eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre áll, a választókerületi választási bizottság (legkésőbb a szavazást követő hatodik napon, azaz szombaton) megállapítja a választás választókerületi eredményét, tulajdonképpen azt, hogy ki nyerte a mandátumot a választókerületben.

Azt követően, hogy az szszb megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapítja a választókerületben keletkezett országos listás szavazatok számát és az egyéni választáson keletkezett töredékszavazatok számát is. Az erről készült jegyzőkönyvet eljuttatja a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB).

Az NVB feladata, hogy megállapítsa a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazásának eredményét. Az NVB ennek alapján, valamint a beérkezett választókerületi jegyzőkönyvek alapján összesíti a listákra leadott érvényes szavazatokat, és megállapítja, hogy mely jelölőszervezetek listái érték el a mandátumszerzési küszöböt, ez egy lista esetében ez az országos listás szavazatok 5 százaléka, két párt közös listája esetén 10 százaléka.

A parlamentbe jutási küszöb meghatározása után az NVB megállapítja, melyik lista hány mandátumra jogosult az országos listáról (ezt szavazatarányosan osztják szét a listák között), valamint hogy a pártok listáiról ki szerzett mandátumot.

Az országgyűlési választáson tehát két szinten történik az eredmények megállapítása: az egyéni választókerületekben mandátumhoz jutott képviselők körét a 106 egyéni választókerületi választási bizottság állapítja meg, az országos listáról mandátumhoz jutottakat pedig a Nemzeti Választási Bizottság.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »