Így áll fel a Pénzügyminisztérium

Így áll fel a Pénzügyminisztérium

Kismértékben alakította át az NGM-ből újra Pénzügyminisztériummá avanzsált tárcája vezetését Varga Mihály.

A tárca új feladatként kapta a foglalkoztatáspolitikát, ezt a területet Bodó Sándor, fideszes képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke irányítja majd.

Vele kapcsolatban Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy a kihívás a munkanélküliség 4 százalék alá csökkentése után az lesz, hogy hogyan lehet még több embert visszasegíteni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve az, hogy a meglévő munkaerő tartalék felhasználása – a nők és szépkorúak visszavezetése a munka piacára – hatékonyabb legyen.

Tállai András negyedik ciklusát kezdi államtitkárként, ezúttal miniszterhelyettesként a parlamenti és kormányzati ügyeket viszi. Varga Mihály köszönetet mondott neki a NAV ügyfélbaráttá történő átalakításáért. Az adóügyeket Izer Norbert eddigi helyettes államtitkár viszi majd a Pénzügyminisztériumban, így a szakpolitikus lesz az adóhatóség legfőbb irányítója is.

Hírdetés

A cél a további adócsökkentés – elsősorban az élőmunkát terhelő adók mérséklése és a közterhek fegyelmezettebb beszedése – hangsúlyozta a miniszter.

Az államtitkár további lépéseket ígért az adóadminisztráció csökkentésében – az adóhatóság mind több feladatot vesz majd át az adózóktól. Emellett Izer Norbert hatákonyabb együttműködést ígért az adószakma képviselőivel.

A kiszámíthatóságot jelenti az, hogy Hornung Ágnes pénzügyekért és Banai Péter Benő az államháztartási területért felelős államtitkár a helyén maradt, míg a szintén ismétlő Rákossy Balázs az EU források felhasználásáért felelős államtitkár a 4500 milliárd forintnyi EU-forrásból a korábbi kormányzati ciklus alatt megítélt 4400 milliárd forint pályázati pénz előírásszerű felhasználását ellenőrizheti majd, s persze részese lesz a következő támogatási ciklus feltételeinek kialakításának.

A minisztérium szervezetét továbbra is Gondos Judit irányítja közigazgatási államtitkárként.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »