Így adakoztunk mi… 2. rész

Így adakoztunk mi… 2. rész

„Duray Miklós emlékére – közös összefogással” címmel indított közadakozást a SZAKC, hogy a felvidéki magyar közélet ikonikus alakja tiszteletére, születésének 80. évfordulóján méltó síremléket emeljen Losoncon. Vannak azonban, akiknek a „méltóságról” egészen más elképzeléseik vannak – így szomorúan láttuk, hogy még egy nemes közügy is a személyes gyűlöletből acsarkodók koncává válhat, a közadakozást szégyenteljes koldulássá” alázva.

Pedig a közadakozás igazán nem áll távol nemzetünktől – szerte a Kárpát-medencében állítottak emlékműveket és fejezték ki ezáltal tiszteletüket legnagyobbjainknak a magyarok. Sorozatunkban ezek közül válogattunk – önmagukban is érdekes, néhol meghökkentő, másutt szívmelengető történetekre bukkanva…

∗∗∗

„Mint a frissen hullott tiszta hó, úgy ragyog ódon őrtornyunk tövében az önzetlenség, a hála és a szeretet nemes márványba foglalt emlékműve. Egy olyan asszonynak a szobra, akit életében a jótékonyság vezérelt, s akit a halál sem tudott megfosztani a szeretetéből sarjadó jóság kisugárzásától. Egy olyan asszonyé, aki halála után imádva tisztelt hitvese révén is érvényesíteni tudta nemes lelkének segítőkészségét, ezrekkel megosztva azt a kimondhatatlan boldogságot, melyre férje, Andrássy Dénes gróf szeretetében lelt” – írta Tököly Gábor.

Gróf Andrássy Dénesné, Hablawetz Franciska 1838. március 9-én született Bécsben. Hablawetz Franz zenetanárnak, a bécsi operaház igazgatójának volt a lánya. 1866. április 6-án az olaszországi Pisában ment feleségül a grófhoz. Andrássy Dénest apja, Andrássy György a rangon alul kötött házasság okán mellőzte örököse megnevezésekor. Azonban az ifjabb Andrássy György váratlan halálával Dénesre szállt a hagyaték.

Andrássy Franciska grófné 1902. október 26-án Münchenben bekövetkezett halála mélységesen megrendítette a város és a környező falvak lakóit. Az általános gyász azonban nemcsak a hatalmas földesúr hitvesének kijáró tiszteletből fakadt, hanem sokkal inkább a bajban és szükségben mindenki számára támaszt adó, az elesetteknek és a rászorulóknak segítő kezet nyújtó személynek szólt, akit e vidék lakói közül kevesen láttak, de akinek szeretetét mégis sokan érezhették.

Rozsnyó városa, halála után rövid idő elteltével pályázatot hirdetett jótevője tiszteletére közadakozásból létesítendő emlékmű elkészítésére.

Rozsnyó város képviselő-testületének 1902. évi december 10-én hozott határozatában, melyet a testület egyhangúlag jóváhagyott, Feymann László városi tanácsos indítványára, egy 25 tagú szoborbizottságot alakítottak, melynek elnöke Sziklay Géza – az akkori polgármester, pénztárosa Gál Miksa, jegyzőkönyvvezetője pedig dr. Pósch József lett.

Képeslap 1909-ből, a Rozsnyói Bányászati Múzeum tulajdona

Ezen bizottság kibocsátotta a közadakozásra felszólító íveket, mely felhívás gyors visszhangra talált. Az archívumban a mai napig fennmaradtak 10-20 filléres adományokról szóló elismervények. A bizottság 1903. szeptember 5-én pályázatot hirdetett, melynek feltételeit tizennégy pontba foglalta. Az első három pont a szobor jövendőbeli helyére és formájára vonatkozott. A grófnő szobrának a legkeményebb és leghibátlanabb anyagból (márványból vagy fémből), a jótékonyságát jelképező mellékalakoknak pedig kevésbé értékes anyagból kellett készülniük. Az ötödik pontban a kiírók a leadás határidejét határozták meg, mely 1903. december 31. déli 12 órája volt. A hatodik pont alapján a három legjobb terv készítői pénzbeli jutalomban részesültek, a tervekre viszont a szoborbizottság jogot formált. A nyolcadik pont az emlékmű költségeit foglalta magában, mely nem haladhatta meg a 24 ezer koronát.

A pályázatra huszonegy jelentkező nyújtott be tervet. Andrássy Dénes és a bizottság a szakértői vélemény meghallgatása után az első díjat egyhangúlag Horvay János (1873-1944) és Szamovolszky Ödön (1878-1914) közös tervének ítélte. Őket követte Ligeti Miklós, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos hármasa, a harmadik helyre pedig Andrejka József került.

Hírdetés

A szobor környezetének tervét Berndl Richárd iparművészeti iskolai tanár készítette, majd azt némi átalakítással Schmucker Eduard építész valósította meg, a vasrács pedig Lipták és Juhász rozsnyói műlakatosok ügyességét dicséri.

A szobor ünnepélyes átadására 1905. október 29-én került sor a város elöljárói és Dénes gróf jelenlétében. Az őrtorony alatt található gyönyörű, hófehér, szecessziós emlékmű a város díszévé vált.

A kerítésen belül egy háromszintes talapzaton téglalap alapú obeliszk áll, melynek minden oldalán magyar nyelvű felirat olvasható. Az oszlop tetején Andrássy Franciska grófné márványból készült mellszobra látható.

Képeslap, 1905 –1918, Rozsnyói Bányászati Múzeum

A tervező művészek a nemes grófné jótékonyságát ritka művészi érzékkel fejezték ki a szoborműben. A grófnő összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel ül, szeretetet és jóságot sugárzó szemével pedig mintha az alatta állókat nézné.

Az obeliszk talapzatán Krisztus alakja látható, amint két gyermeket karjával szelíden átfogva a szobor felé vezet. A gyermekek közül a leányka fölfelé néz a grófné márványalakjára. Ez a csoport szintén márványból készült. Az obeliszken elöl aranybetűs felírással ez áll: Andrássy Franciska grófné 1838-1902. Az obeliszk jobb oldalán e sorok: Az özvegyek, árvák, ügyefogyottak jóságos szívű támogatójának; baloldalán pedig e szavak: A hit-élet, népnevelés, művészet nagylelkű támogatójának olvashatók; míg hátul ez a felírás van bevésve: Közadakozásból emelte Rozsnyó város hálás közönsége. A szobor mindkét oldalán egy-egy fenséges hattyú volt látható. Az egész szoborműnek pompás háttere a több százados, magas, erkélyes őrtorony és kora tavasztól késő őszig a lombokban dús kis sétatér.

„Álljon ez a szobor az idők végtelenségéig s álljon szilárdan, a miként megdönthetetlenül és örökké fönnáll a Franciska grófné emlékezete”

– olvasható a Rozsnyói Híradó 1905. november 15-i számában.

Az 1905-ös leleplezésen mintegy 150 egyesület, templom és iskola képviselője jelent meg szebbnél-szebb koszorúkkal. Ott voltak Andrássy Dénes és Géza grófok is, s kíséretükben Sulyovszky István krasznahorkai uradalmi igazgató.

1973-ban a Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottság a Műemlékvédelmi Hivatal és a lakosság tiltakozása ellenére úgy döntött, hogy Franciska grófnő szobrát Rozsnyó főteréről el kell távolítani. A szétszedés után tönkrement a szobor környéke és az azt övező értékes díszkerítés is. A város vezetősége az emlékművet a krasznahorkai mauzóleum kertjében helyezte el, ahol húsz éven át a főútnak háttal állt. A két évtized elteltével ismét gyűjtést hirdettek a szobor visszaállítása érdekében, melyet 1993. június 30-án lepleztek le ismételten az eredeti helyén.

„E sokat szenvedett város lakóinak akarata azonban a mindenen győzedelmeskedő szeretet szobrát állította a tér legszebb pontjára. A szeretetét, mely győzni tudott előítéleten, meg nem értésen, a vagyon kínálta csábításokon és önzésen. Egy titokzatos gömöri főúr és polgári származású hitvese halhatatlan szerelméből fogant előítéletmentes emberszeretet emlékművét.

Mert szeretetet meghálálni csak szeretettel lehet”

– írta Tököly Gábor helytörténész a Gömöri Ifjúsági Társaság kiadványában Andrássy Franciska grófné halálának 100. évfordulója alkalmából.

Máté Gyöngyi/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »