Igen szép ajándékot kapott Lovas István 70. születésnapjára Török Zsolttól és az MSZP-től

Igen szép ajándékot kapott Lovas István 70. születésnapjára Török Zsolttól és az MSZP-től

Hogy mit és miért, kiderül az alábbi levélkéből:

Levél Török Zsoltnak
az MSZP volt szóvivőjének és volt ogy-i képviselőjének
Tárgy: Majdnem egy millió forintos ajándékod szülinapomra

Zsoltikám!

Nem akarom elhinni!

Azt, hogy pontosan ma, 70-ik születésnapomon, 912 ezer forinttal ajándékoztál meg.

Igaz, nem önszántadból voltál ilyen bőkezű, de ne siessük el a sztorit. Hadd élvezzük végig.

Szóval, Zsoltikám – te, aki hozzád hasonlító pártodnak nem csak szóvivője, de reklámarca is voltál (nézd meg itt kiposztolt képedet és hasonlítsd össze pártod arculatával) – 2013 januárjában a Hír TV-ben azzal hepciáskodtál a műsorvezető hölgynek, hogy mit akarnak ők a tárgyilagossággal, amikor olyan emberek dolgoznak neki, mint én, aki egyszer egy egri körcsarnokban az egybegyűlteknek tartott beszédemben javasoltam, hogy rajtad legjobb lenne egy úthengerrel átmenni.

A kijelentésedtől kissé meglepődött hölgy elmondta neked, hogy nem a Hírtévének dolgozom, hanem a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója vagyok, de téged ez nem zavart. Mivel a valóságról nem tudott – mármint hogy fantáziadúsat hazudtál -, az úthengerre nem kérdezett rá, és így az a levegőben maradt.

Amikor meghallottam, mit mondtál a tévében, először azon töprengtem, lennék-e valaha is olyan lelketlen, hogy ilyen döccenős feladatot adjak egy úthengernek.

Szóval Zsoltikám, nyilván megérted, hogy polgári peres eljárást indítottam ellened az ország egyik legjobb médiajogásza, Balsai Szabolcs barátom közreműködésével.

És te voltál olyan kedves, hogy védekezésedben hatalmas öngólt rúgtál. Azt állítottad, hogy az MSZP képviseletében beszéltél, azaz kijelentésedért nem lehet téged felelőssé tenni.

Hírdetés

Szabolcs pedig boldogan hívott engem, hogy mekkora bakot lőttél.
Mert hogy kijelentésed nyomán perbe tudta vonni az MSZP-t is, aminek lényegét mindjárt megérted.

A másodfokú bíróság mindkettőtöket jogerősen elkaszált. Jóváhagyva az első fokon kiszabott pénzbüntetést.

A baklövés részedről ott történt, hogy ha csak te lettél volna a vesztes, az ítélet után húzódhatott volna a büntetési összeg behajtása, hiszen még az év legelején végigsírtad a sajtót, hogy havi 66 ezer forintból nyomorogsz.

Pedig Zsolti, talán emlékszel még, hogy ezt magadnak köszönhetted. Hiszen 2013 novemberében kellett szóvivői posztodról távoznod, miután kiderült, hogy az MSZP kommunikációs igazgatóján keresztül jutott a nyilvánosságra a hírhedett manipulált bajai videó, amelyen a szereplők a helyi időközi választás lehetséges csalását mutatták be úgy, hogy, mint kiderült, betanult szerepet játszottak.

Szóval miután megszületett a másodfokú, jogerős ítélet, jogi képviselőm csak az MSZP-től kérte a pénzt, hiszen tudta, ameddig belőle ki lehet préselni majdnem egy millió froncsit, addig a Kilimandzsáró összes hava is eltűnhet, amíg sikerülne tőled behajtani a pénzt, noha, mint már nem sokkal siránkozásod után nyilatkoztad, kétszázezres munkát találtál magadnak.

Az MSZP viszont a határidőre nem fizetett (ismered pártodat), úgyhogy kényszerűen bankszámlájára inkasszó ment. És hogyan tudta meg ügyvédem pártod bankszámlaszámát? Hogy az MSZP reklámozta azt, mert pénzt gyűjtött. Oly bugyborékolóan nevettünk ennek hallatán!

Szóval a lényeg: ma az összeget megkaptam. Elképzelem, milyen arcot vágtak volt munkaadódnál, amikor kiderült, te miattad emelték le nekem a millácskát.

Te most persze nyilván arra gondolnál, hogy a neheze csak most jön. Eldönteni, hogy mire költsem zagyvaságod gyümölcsét.

De most is tévedsz. Másfél óra alatt lefoglaltam egy olyan luxusszállodát a törökországi Szidében, amelyet a Tripadvisor.com-tól a Booking.com-ig a kommentálók „mesésnek” neveztek.

Gyönyörű parttal, remek vendéglőkkel, „szuper all inclusive”-val (tudod, italokkal is az árban), hatalmas medencével. Két személynek tengerre néző, luxusszoba, repülővel, transzferrel együtt 770 ezerbe került. Hát nem jó, Zsoltikám?

Ki is tettem ide neked a szálloda honlapjáról egy fotót (fényképedtől jobbra a második). Biztosan emlékeztetni fog egy pálmafás úthengerre, és így együtt örülhetünk. Én fizikálisan, te virtuálisan pihenhetsz.

Kisebb gond lehet azonban a fennmaradó 142 ezer forint elköltése.

Nem gondolod, hogy abból lehetne egy olyan pártot alapítani, amely az MSZP-nél két hét alatt népszerűbbé válhat? Viszont szóvivőnek – nyilván megértesz – nem javasolnám a felvételedet.

Amennyiben pedig a jövőben megint idézni szeretnél (januárban Celebeszen szeretném megcsodálni az ottani őslakók páratlan, csónak homlokzatú házait – lásd a harmadiknak posztolt fotót), boldogan javasolnám, hogy nyugodtan megint menj be bármelyik tévébe, és mesélj újra.

A baj az, hogy ki kíváncsi már rád?

(Fb)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »