Igen, az idén is lesz nőnek látszó férfi az Eurovízión

Igen, az idén is lesz nőnek látszó férfi az Eurovízión

Hovi Star azt igyekszik májusban legalább egyszer Európa arcába énekelni, hogy mindenki egyenlő. Íme a teljes rajtlista és a dalok! Mi A Dal-győztes Freddie-vel megyünk Stockholmba.

Február 27. óta tudjuk, hogy Fehérvári Gábor Alfréd, művésznevén Freddie képviseli hazánkat az idei, 61. Eurovíziós Dalfesztiválon. A helyszín ezúttal Stockholm lesz – a 16 ezer néző befogadására alkalmas Ericsson Globe –, a tavalyi versenyt ugyanis a svéd Mans Zelmerlöw nyerte Heroes (Hősök) című dalával; ugye mindig az rendez, aki tavaly nyert. Hogy mennyire hatott megtermékenyítőleg a magyar versenyzőre a tavalyi győztes nóta, nem tudni, mindenesetre a cím meglehetősen ötlettelen: Pioneer (Úttörő). Aztán ki tudja, mire nem lesz fogékony Európa népe, lássuk hát Freddie vetélytársait az elődöntős csoportok szerint, majd a verseny lefolyásáról ejtünk néhány szót.

I. elődöntős csoport (május 10.)

Hírdetés

II. elődöntős csoport (május 12.)

Automatikusan döntősök

A román Ovidiu Anton is a második elődöntőben szerepelt volna, de tetszetős dalát kizárta a műsorszervező EBU (Európai Műsorsugárzók Uniója), és nem is csak ennek az egy eseménynek a közvetítéséből, mert régóta és igen sok pénzzel tartozik neki a TVR romániai köztelevízió. Ez nekünk nem túl jó hír, mert a romániai érdeklődés és szavazási kedv nagyban csökken így – tudva lévő, hogy az SMS-ben szavazók saját országuk versenyzőjére nem voksolhatnak, de keleti szomszédunkból mindig is nagy támogatás érkezett a mieinkre.

És akkor a verseny legfontosabb egyéb paraméterei: a negyvenkét ország két májusi elődöntőjéből tíz-tíz versenydal jut tovább, SMS-ben lehet szavaznunk bárkire, aki nem a sajátunk, ehhez jön még a zsűri pontszáma, valamint az automatikusan döntős nagyok.

Az elődöntőket és a döntőt is a Duna tévécsatorna sugározza nálunk HD-ben, sőt hogy nagyon eurovíziósak legyünk, minden reggel kapunk a csatornától két videoklipet a mezőnyből. Az összes dalt – beleértve a románt is – tartalmazó lemezt egyébként már meg lehet venni a világhálón keresztül.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »