(I)gazságszolgáltatás: a cigánybűnözőt megfékező biztonsági őrök ellen emelt vádat az ügyészség

Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ügyészség négy biztonsági őr ellen, akik 2015 nyarán egy budapesti, Váci úti szórakozóhelynél gáz-riasztófegyverrel és vascsővel támadtak egy társaságra – legalábbis a Fővárosi Főügyészség közleménye szerint.

A vádirat szerint egy vendég bulit szervezett egy XIII. kerületi szórakozóhelyre, és közölte a biztonsági őrökkel, hogy korábbi konfliktusuk miatt egy férfit és a társaságát nem engedhetik be. Ők azonban megjelentek a helyszínen és be akartak jutni. Az őrök szóváltásba keveredtek a társaság tagjaival, akik végül megfordultak és elindultak a kocsijuk felé.

Az egyik biztonsági őr ekkor gáz-riasztófegyverrel több lövést adott le feléjük. Két lövedék el is találta az egyik férfit, aki a földre esett. Ezt látva két másik biztonsági őr a közelben parkoló autóból kivett két vascsövet, és többször megütötte a sértett segítségére siető másik férfit. Negyedik társuk pedig mindvégig hangosan buzdította őket.

A 2015-ös rendőrségi beszámolók szerint Rácz András 29 éves törökszentmiklósi lakos egy körülbelül 8 fős társaság tagjaként jelent meg a szórakozóhelyen, ahová a biztonsági őrök tiltása ellenére be akart menni. A cigánybűnöző ezt követően szóváltásba keveredett az őrökkel, később dulakodni kezdtek, amely során Rácz András kést rántott elő. Ennek hatására az egyik biztonsági őr a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel több lövést adott le. A gyanúsított és társai (mármint ekkor még a cigányokról volt szó mint gyanúsítottak – a szerk.) egy taxival elmenekültek a helyszínről.

Gond lehetett a "fehéregyensúllyal"

Igaz, még egy vak is látja az egyértelmű rasszvonásokat Rácz körözési képén, és az ügy szempontjából sincs különösebb jelentősége, de érdemes megfigyelni, hogy a hitközségi médiumok az alábbi, enyhén kifehérített képet használták a cigánybűnöző körözésekor.

Hírdetés

Rácz egyébként az eset után feladta magát a rendőrségen, ahová ügyvédje társaságában érkezett, de egy hónappal később már egy újpesti benzinkúton lövöldözött, így jól látható, hogy a vajszívű igazságszolgáltatás csak nem oszthat ki minden csip-csup ügyben összesen 125 év fegyházbüntetést, sőt, mint az újabb példa is bizonyítja, inkább a bűnözőkkel elbánó állampolgárokat veszi elő.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk Rácz András cigánybűnözőről:

Egy hónapja ügyvédjével sétált be a rendőrségre, de tegnap már egy benzinkúton lövöldözött a cigány

Ez az ártatlan szemű férfiú rántott kést a Váci úton

Lövések dördültek a fővárosban – "egy nagyobb erőszakos társaság" járt a Váci úton


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »