Igazán szép munkát végez a Jobbik Lenin-fiúja: Sneider lemondott és kilépett, Farkas Gergely követte, Varga-Damm tisztújítást követel

Lemond parlamenti alelnöki tisztségéről és kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás. A politikus ezt szerda délután jelentette be közösségi médiaoldalán.

A bejegyzéshez csatolt fotón látható, még aláíratlan, a házelnöknek címzett levélben a frakcióban kialakult méltatlan helyzettel indokolja lépését.

Közleményében azt írja: Jakab Péter pártelnökségének "mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot".

"Az ellenem, majd Varga-Damm Andrea képviselőtársam ellen indított leszámolási és kizárási procedúra már csak a jéghegy csúcsa. A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre. A véleményterror és a megfélemlítés a párton belüli eszköztár része lett. A magam részéről az önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartom. Ebben nem ismerek kompromisszumot" – fogalmaz.

Ezzel 19 fősre fogyatkozott a két évvel ezelőtti országgyűlési választáson 26 parlamenti helyet szerzett a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. Korábban két tagot, Dúró Dórát és Volner Jánost zárták ki, utóbbival szolidaritást vállalva Apáti István és Fülöp Erik távozott, idén pedig Bana Tibor és Bencsik János hagyta el a frakciót, írja az MTI.

A korábbi kivégzésekhez és a balra tolódáshoz vígan asszisztáló Sneider teljes bejegyzése:

Két évvel ezelőtt a kongresszusi küldöttek támogatottságát elnyerve a Jobbik elnökévé választottak. A sajtó akkor ezt egységesen úgy értékelte, hogy az eredmény a néppárti vonal győzelmét jelentette. Elnökségem céljaként egy szociálisan érzékeny nemzeti néppárt kialakítását jelöltem meg. Így kerültem a választások után vezető nélkül maradt, a teljes anyagi és politikai megsemmisülés szélére sodródott közösség élére.

Megválasztásomat követően hitem és elkötelezettségem kifejezéseként első utam a gyimesbükki ezeréves határhoz vezetett, félreérthetetlenül jelezve: a Jobbik a külhoni magyarság önrendelkezését támogatja, azt készek vagyunk az európai közbeszéd témái közé beemelni, a hazai politikai elit 30 évnyi mulasztását pótolva ezzel.

Jakab Péter elnökségének mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot. Utódom visszatérően – legutóbb a hétfői felszólalásában – keltett hangulatot, ásta mélyebbre az elszakított magyarság és a csonkahoniak közötti szakadékot, a járvány ideje alatt pedig sorozatban szüntette meg számos esetben nagycsaládos, kivétel nélkül elkötelezett jobbikos munkatársak munkaszerződését.

Az ellenem, majd Varga-Damm Andrea képviselőtársam ellen indított leszámolási és kizárási procedúra már csak a jéghegy csúcsa. A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre. A véleményterror és a megfélemlítés a párton belüli eszköztár része lett. A magam részéről az önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartom. Ebben nem ismerek kompromisszumot. Neveltetésem és értékrendem erre kötelez, úgy érzem, másként nem tudnék tiszta lelkiismerettel belenézni a feleségem, a gyermekeim, a hamarosan megszülető unokáim, a bizalmukkal megtisztelő egykori és jelenlegi tagtársak, szimpatizánsok szemébe. A mai napon lemondok a magyar Országgyűlés alelnöki tisztségéről és kilépek a Jobbik parlamenti frakciójából.

A demokratikus változásokat követő Magyarország történetében nem volt rá példa, hogy egy országgyűlési alelnök lemondjon, mint ahogy arra sem, hogy lemondassa a saját frakcióvezetése vagy az Országgyűlés. Az elmúlt két évben ezernyi támadást, nemtelen rágalmat kellett elszenvednem, hogy megmentsem a Jobbik Magyarországért Mozgalmat. Az elvégzett munka hatására azonban nem maradtak el az eredmények: az önkormányzati választásokon elért 10-12%-os eredmény a kétkedők számára is megmutatta, hogy képesek vagyunk talpra állni. Közösségünk, és túlzás nélkül mondhatom, hogy a barátaim közül többen polgármesterekként, képviselőként vagy szakértőként folytathatták a megkezdett munkát.

Ezt követően számos alkalommal hozott az új pártvezetés egy része méltatlan helyzetbe, amelynek végső állomása a visszahívásom szándékának sajtó részére történő kiszivárogtatása, majd nyilvános bejelentése volt.

Köszönöm azoknak a képviselőtársaknak, tagtársaknak és szimpatizánsoknak, akik támogatásukról és szolidaritásukról biztosítottak.  Meggyőződésem, hogy Magyarország nem marad módszereiben modern, az értékek megőrzésében konzervatív mozgalom nélkül. Közéleti munkám folytatásában a mélyülő társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelemre, a kevesek szemtelen gazdagodása mellett sokak elszegényedésére épülő rendszer felszámolására kívánok összpontosítani.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fsneider.tamas%2Fposts%2F2935351313252491%3A0&show_text=true&width=552&height=710&appId

Farkas: "Jakab és csapata besúgóhálózatot működtet a pártban" – ávós zsidó módszerek, de vajon miért csodálkoznak, ha ők maguk választották meg?

Hírdetés

A másik csendestárs is Facebookon jelentette be, hogy nem bírja Jákob módszereit  – az összegyurcsányozódással  persze neki sem volt problémája:

„Bünösök közt cinkos, aki néma!”

A mai nappal kiléptem a Jobbik Frakciójából. A továbbiakban nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot.

A mostani Jobbik már nem az én közösségem.

Nem az én közösségem az, ahol egy nemzeti-konzervatív párt elnökeként Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette, hogy nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben, felszólalásaiban, mondván, hogy „azzal baloldali szavazókat riasztanánk el”. Teszi ezt akkor, amikor mindenki tudja, hogy a kormányváltás érdekében nem egy sokadik baloldali pártra van szükség, hanem egy karakteres, nemzeti, jobboldali politikai közösségre, amely vonzó lehet a Fidesz-árvák számára is. Szomorú folytatása ennek a gondolkodásnak, hogy egy nemzeti párt elnökeként Jakab Péter most hétfői felszólalásában már a külhoni magyaroknak adott támogatást kritizálta.

Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata a tisztújítás napjától szisztematikus leszámolást folytatnak mindenkivel, akit ellenségnek vélnek. Egy jó vezetőnek egységet kellene teremteni, munkája pedig az lenne, hogy egy sokféle gondolkodású közösség minden tagjának megtalálja azt a feladatot, amivel építeni tudja a közösséget. Ehelyett a jelenlegi vezetés az elmúlt négy hónapban sorra távolította el a neki nem tetsző embereket, rúgta ki, váltotta le őket, kényszerítette kilépésre és a folyamatnak láthatóan egyáltalán nincs még vége.

Nem az én közösségem az, ahol a szépen hangzó érdemelvűség helyett kizárólag a Jakab Péter irányába megnyilvánuló lojalitás az egyetlen fokmérője az előrejutásnak. Nem számít az elvégzett munka, a szorgalom, a felkészültség. Az egyes tisztségek, pozíciók, munkatársi állások betöltésénél, fizetésemeléseknél egyedül az dönt, hogy ki mennyire serényen bólogat Jakab Péter és csapatának tevékenységéhez. Azt pedig tudjuk nagyon jól, hogy az ilyen kontraproduktív kiválasztás csakis egy közösség vesztét jelentheti.

Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata gyakorlatilag egy besúgóhálózatot működtet a pártban. Ha érdekük úgy kívánja, hangfelvételeket készítenek emberekről, dokumentálják, hogy ki kivel találkozik, külön munkatársi feladatkörbe tartozik, hogy megfigyeljék a Facebookon, hogy ki milyen belső ellenségnek gondolt ember posztját lájkolja, de attól sem riadnak vissza, hogy lejárató információkat gyűjtsenek képviselőkről, hogy azokat az érdeküknek megfelelően tudják használni. Oda jutott ez a közösség, hogy a korábban a Fidesz által alkalmazott gusztustalan eszközöket már a saját vezetőségünk használja a belső ellenségnek vélt emberek ellen.

A kilépésről szóló döntésemet azért hoztam meg, mert bár úgy érzem, hogy megtettem mindent ezen folyamatok megállítása érdekében, de eredményt nem tudtam elérni. Innentől pedig a néma hallgatás cinkosságot eredményez. Jómagam pedig nem szeretném a nevemet adni ahhoz, ami ezen vezetés alatt a Jobbikban zajlik, amely sajnos a párt szétveréséhez fog vezetni.

Bízom benne, hogy a kilépésem egyben felkiáltójel is a Jobbik tagságát alkotó, nagy részben tisztességes emberek és minden ellenzéki szavazó felé, miszerint egy ilyen vezetőség nem elősegítője, hanem akadálya egy 2022-es kormányváltásnak.

Farkas Gergely
országgyűlési képviselő
általános frakcióvezető-helyettes
U. i. Az ügyet részemről lezártnak tekintem, a sajtó megkeresésére nem kívánok reagálni.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ffarkasgergely.jobbik%2Fposts%2F1971988266264986&show_text=true&width=552&height=678&appId

Frissítés: Bundás Andinak nem kell új esély, inkább lemondatná az elnökséget

De erre persze nincs esély, nem csak azért, mert egy Jákob-féle túlélő önként nem engedi át a hatalmat, hanem azért is, mert Varga-Damm már a gyakorlatban is független képviselő.

Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt magyar polgárok!

Az elmúlt kilenc napban országgyűlési képviselőként meg kellett érnem azt, hogy párttársaim, frakciótársaim, akikkel évek óta harcoltam a jelenlegi rendszer ellen, egy gyalázatos hadjáratot folytattak ellenem.

Az alaptörvény, az országgyűlési törvény, az országgyűlési eskü szavaival ellentétes tevékenységükkel a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöksége és frakciójának elnöksége úgy, hogy a Jobbik alapszabálya erre lehetőséget sem ad, felszólítottak mandátumom visszaadására, és becstelennek nevezve, jogsértő nyomást gyakoroltak rám. A Szent Korona előtt tett eskümet nem szegtem meg, a felém intézett felhívás tartalma semmilyen módon nem illeszkedett a Szent Korona eskümhöz, ezért nem is volt módom arra, hogy az eskümet megszegjem. A Szent Korona előtt tett esküt a Jobbik elnöksége és frakcióelnöksége tagjai sértették meg azzal, hogy veszélyeztetve a magyarság képviseletét, társukat gyalázták meg. 

Ma, mielőtt elkezdődött volna a frakcióülés, a párt elnöksége és frakcióelnöksége nevében Jakab Péter közölte, hogy nem tartják fenn a frakcióból történő kizárásom indítványát. Közölték, adnak egy második esélyt. Csakhogy én egy ilyen közösséggel, amely megalázta az elmúlt 10 napban Sneider Tamást, Balczó Zoltánt, meggyalázta a párt egész tagságát, a párt parlamenti frakcióját, nem kívánok tovább együttműködni.

Nem ők adnak nekem még egy esélyt, hanem most én szólítom fel a Jobbik pártelnökségét, hogy 24 órán belül mondjanak le elnökségi tagságukról, és írják ki a pártban a tisztújítást. Jobbik-tagként felelős vagyok azért, hogy ennek a pártnak az ereje, a nemzetben gyökerező hite megmaradjon, amelynek alapvető feltétele a jelenlegi elnökség működésének befejezése.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdrdamm%2Fposts%2F1271621846377786&show_text=true&width=552&height=705&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »