ifj. Hegedűs Loránt: Jézus Krisztus megérdemelte-e megcsúfoltatását?

ifj. Hegedűs Loránt: Jézus Krisztus megérdemelte-e megcsúfoltatását?

A Hazatérés Temploma tudatja, hogy tegnap, azaz 2015. október 20-án, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Bíróságának Szathmáry Béla vezette tanácsa megismételt fegyelmi eljárás másodfokú, a miskolci püspöki hivatalban tartott tárgyalásán írásbeli megrovásra ítélte ifj. Hegedűs Loránt lelkészt a 2013. november 3-án a Hazatérés Templomában tartott, Horthy-szoboravatóval egybekötött ünnepi istentiszteleten tanúsított magatartásáért.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Hírdetés

Szathmáry Béla az elmarasztaló ítélet indoklásaként kifogás tárgyává tette, hogy a lelkész Horthy Miklós kormányzót református hithősként méltatta, valamint politikai üzenetekkel bíró igehirdetéseit és közéleti fórumokon tartott beszédeit, továbbá „egyházellenes” politikai, társadalmi szervezetekkel történő kapcsolattartását is.

Továbbá azt is ifj. Hegedűs vétkeként rótta fel Szathmáry, hogy a róla, mint református lelkészről megjelent felháborodott hangvételű híradások – értsd: rágalmak – negatív színben tüntették fel az egész református egyházat. Arról nem szólt a verdikt, hogy ezen gondolatmenet alapján Jézus Krisztus megérdemelte-e megcsúfoltatását, megostoroztatását és keresztre feszíttetését, mert tanítói és prófétai szolgálata negatív színben tüntette fel a korabeli szanhedrint, s „megháborította egész Jeruzsálemet.”


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »