A kormány világraszóló előrelátást tanúsított azzal, hogy onnan szerzett be vakcinát, ahonnan csak lehetett. „Időt, szabadságot és pénzt nyertünk azzal, hogy az oltási program jól sikerült”.
Földi László, a KDNP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 8-án. MTI/Bruzák Noémi
Az uniós hitel felvételével, a gazdaság újraindításával és a jövő évi költségvetéssel is foglalkoztak napirend előtti felszólalások az Országgyűlés keddi ülésén.
KDNP: időt, szabadságot és pénzt nyertünk a gyors oltási programmal.
Földi László (KDNP) felelevenítette a járvány okozta kihívást, és kijelentette, már elérkezett a számvetés és a jövőbe tekintés időszaka. Kétségtelen, hogy nem mindenki állt be a csatasorba, az ellenzék abban volt érdekelt, hogy a nemzet minél később, minél nagyobb áldozat árán legyen túl a válságon – vélekedett.
Szerinte a kormány világraszóló előrelátást tanúsított azzal, hogy onnan szerzett be vakcinát, ahonnan csak lehetett. „Időt, szabadságot és pénzt nyertünk azzal, hogy az oltási program jól sikerült” – hangsúlyozta, és szólt a gazdasági eredményekről, amelyek megalapozzák a 2022-es költségvetést.
A képviselő arra kérte a kormányt, hogy továbbra se zavartassa magát azoktól, akik csak haszonszerzésből próbálják letaszítani a nemzetet a helyes irányról.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta: a vírus az eddig elért gazdasági eredményekre is veszélyt jelentett, ezért először a védekezést kellett előtérbe helyezni.
Szólt arról is, hogy a kormány talán a világon legnagyobb hitelmoratóriumot hirdette meg, csak ez az egy intézkedés 1,6 millió családot és csaknem félmillió vállalkozás működését védi.
A baloldal azonban ezt sem támogatta, semmit sem segítettek a magyar családoknak és vállalkozásoknak – értékelt, úgy fogalmazva: a baloldal a védekezés helyett is a „Gyurcsány-show-val” van elfoglalva.
Most már a gazdaság újraindítására kell koncentrálni, ezért például a munkaerőtámogatás szélesebb körben elérhető – jegyezte meg.
Kérjen bocsánatot a kamuvideós…
Korózs Lajos (MSZP) azt kifogásolta, hogy 0,6 százalékos nyugdíjkiegészítést utalnak a jövő héten a nyugdíjasoknak, miközben az árak emelkedése jóval magasabb lesz ebben az évben.
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elsőként bocsánatkérésre szólította fel Korózs Lajost, a járvány alatt készített „kamuvideója miatt”. Jelezte: a szocilisták kormányzásuk nyolc éve alatt egyszer sem mondták fel azt a szerződést, amiről a képviselő beszélt. Azzal is vádolta Korózs Lajost, hogy ebben az ügyben teljes mértékben indifferens számára, ki tartozik magyar nemzethez.
Hangsúlyozta: az elmúlt években 16 százalékról mintegy 6 százalékra csökkent a nélkülözésben élő 65 év felettiek aránya, vagyis a Fidesz-KDNP kormány volt az, amely tudott az időseknek biztonságot adni.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »