Idős nőkkel elegyedtek szóba a fővárosi nyakláncletépők

A két budapesti férfit azzal gyanúsítják az újbudai rendőrök, hogy idős nőkről tépték le a nyakláncaikat – írja a Police.hu.

A budapesti "B." István és "P." Lipót a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. október 6-án 12 óra 50 perc körül egy Fehérvári úti társasház lépcsőházában szóba elegyedett egy idős nővel, majd letépték a nyakláncát. A nő megpróbálta visszatartani a rablókat, a férfi azonban ellökte a sértettet, és társával az ékszer birtokában elfutottak.

Hírdetés

A két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök 30 percen belül elfogták, majd a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították. Az egyik férfinél megtalálták az ellopott arany nyaklánc medálját, amelyet lefoglaltak. A 29 éves és a 30 éves gyanúsítottakat október 6-án őrizetbe vették, és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az újbudai nyomozók.

A nyomozás során a kamerafelvételek alapján további három nyaklánckitépést tudtak összefüggésbe hozni a két férfival, amelyeket a VI., XII. és XIII. kerületben követtek el 2020 szeptemberében. Az utóbbi eseteknél is rendszerint idős embereket szemeltek ki, majd hasonló módszerrel szerezték meg értékeiket, összesen közel 560 ezer forint értékben. Az elkövetés körülményei miatt ezeket háromrendbeli kifosztás bűntetteként rótták a páros terhére.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére – olvasható a rendőrségi közleményben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »