Idős magyart vertek félholtra, nőt kötöztek és kínoztak meg, buszsofőrt köptek le – erőforrásék nem tétlenkednek

Idős magyart vertek félholtra, nőt kötöztek és kínoztak meg, buszsofőrt köptek le – erőforrásék nem tétlenkednek

Egy kis ízelítő a mai nap (pontosabban annak még csupán fele) rendőrségi-ügyészségi híreiből:

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Tarnaörsön, csak rablás miatt indult eljárás

Egy tarnaörsi lakos tett bejelentést október 14-én hajnalban a rendőrség ügyeletére, miszerint a szomszédja azzal csöngetett be hozzá, hogy két férfi betört a házába, bántalmazták és kirabolták. Elvitték a mobiltelefonját is, ezért nem tudja bejelenteni. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges adatok alapján életveszélyes sérülést szenvedett.

A járőrök egy órán belül a helyszín közelében fogták el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 és 22 éves helyi férfit, akiknél megtalálták az elvitt pénzt, illetve a telefont is.

A nyomozók őrizetbe vették a két tettest, majd kihallgatásukat követően kezdeményezték a letartóztatásukat. Rablás bűntett miatt indult eljárás ellenük a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Megkötözték, majd kínozták áldozatukat a kegyetlen cigánybűnözők

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta annak a két, letartóztatásban lévő férfinak az ügyét, akik többször kiraboltak és bántalmaztak egy nőt Vas vármegyében.

A szombathelyi rendőrök 2023 augusztusától széles körű nyomozást folytattak ismeretlen elkövetőkkel szemben a Vas vármegyei Sé településen elkövetett rablások miatt. Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és egyéb nyomozási cselekmények során került a nyomozók látókörébe egy 31 és egy 25 éves férfi, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak azzal, hogy két alkalommal bejutottak a sértett házába, megkötözték az otthon tartózkodó nőt, majd különböző eszközökkel és testi erővel bántalmazták. A sértett a fenyegetés hatására átadta az otthon tartott pénzét és értékeit.

További adatok merültek fel arra, hogy a két elkövető több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett, valamint tervezett Szombathelyen és környékén 2023 végén. A helyszínekre minden esetben kerékpárral mentek.

A nyomozás eredményeként január 9-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel fogtak el két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak a rablások, valamint további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével. Összesen több mint 38 millió forint kárt okoztak a sértetteknek. A nyomozás során a rendőrök az elkövetők lakcímén több vagyontárgyat, valamint a rablásokból származó pénzt is lefoglaltak, így az általuk okozott kár egy része megtérült.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két férfi ellen folytatott eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

Autókat törtek fel a "fiatalok" Nyíregyházán

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 16 éves és egy 24 éves helyi lakos ellen. A két "fiatal" október 11-én éjszaka a városban egy társasház udvarán parkoló autókat tört fel és fosztott ki. Ipari szerszámgépeket, valamint az egyik garázsban tárolt üdítőitalokat loptak el. A ház egyik lakója megzavarta őket, aki közben értesítette a rendőrséget is. A "fiatalok" megpróbáltak elmenekülni, azonban nem jártak sikerrel, ugyanis a rendőrök alig pár perc alatt a helyszín közelében elfogták őket.

Hírdetés

Kihallgatásukon a tettüket beismerték. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A nyomozók vizsgálják azt is, hogy a két elkövető összefüggésbe hozható-e korábbi vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével.

Bankkártyaadatokkal csalt

A Győri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

Az eddigi adatok szerint az ismeretlen személyazonosságú tettes egy internetes oldalon közzétett hirdetésre reagálva lépett kapcsolatba az eladóval, akitől az online vásárlás lebonyolításának ürügyén megszerezte bankkártyaadatait, és azok felhasználásával banki folyószámlájáról jogosulatlanul felvett 210 000 forint összegű készpénzt.

Az elkövető a tranzakciót egy budapesti ATM-nél hajtotta végre 2024. április 10-én 18 óra 55 perc körül, amiről a biztonsági kamera felvételt rögzített.

Többször is leköpte, fenyegette és verekedni hívta a buszsofőrt a "fiú" – próbára bocsátás lehet az "elrettentő büntetés"

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy kállói fiatalkorú ellen, aki kétszer életveszélyesen megfenyegette egy helyközi buszjárat sofőrjét.

A vádirat szerint az elkövetés idején 17 éves "fiú" 2022. augusztus 3-án, Kállón, a sértett által vezetett autóbuszra kedvezményes menetjegy vásárlásával kívánt felszállni. A fiatal a diákigazolványát nem tudta bemutatni, teljes árú jegyet pedig nem akart venni. Miután a sofőr megkérte, hogy ez esetben szálljon le, a vádlott trágár kifejezésekkel illette, bántalmazással fenyegette, és arcon köpte, majd leszállt és belerúgott a járműbe.

A "fiú" 2022. augusztus 24-én, Versegen, ismét kedvezményes áron kívánt jegyet venni az 50 éves sértettől, arra jogosító igazolványt ezúttal sem mutatott be, így a sofőr újfent a busz elhagyására szólította fel. A "fiatal" ekkor kiabált, verekedni hívta a sértettet, megfenyegette, és élete kioltását helyezte kilátásba. Még a járművön tartózkodva leköpte a sofőrt, majd leszállva a járdáról magához vett egy követ és megdobta a járművet.

Figyelemmel arra, hogy a Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint a buszsofőrre speciális büntetőjogi szabályok vonatkoznak, így az ügyészség a "fiú" ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a bíróság alkalmazzon vele szemben próbára bocsátást. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

Kijött a rendőrségről, rátámadt egy buszsofőrre

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövetőt – előző éjszaka elkövetett cselekménye miatt – gyanúsítottként hallgatták ki, de ahogy kijött a rendőrségről, megtámadott egy buszsofőrt.

A vádirat szerint az elkövető 2024. márciusában éjszaka Miskolcon, az utcán erősen ittas állapotban szóváltásba került egy férfival, akit hosszasan ütlegelt addig, amíg földre került. Ezután még többször megütötte és megrúgta. A sértett könnyebben sérült.

A férfit a bántalmazás miatt másnap hajnalban a rendőrség gyanúsítottként kihallgatta. Ahogy a vádlott kijött a rendőrség épületéből, újabb italfogyasztás után vitát kezdeményezett a villamosmegállóban a villamospótló autóbusz vezetőjével. A sofőr felszólította, hogy szálljon le a járműről, mivel nincs menetjegye. A férfi erre fenyegette, majd amikor a buszvezető segítségkérés miatt elhagyta a járművet, utána lépett, kezét ütésre emelte, de a sértett megelőzte a támadást, ellökte magától, majd visszaszállt az autóbuszra.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(Police.hu – Ügyészség.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »