Időkapszulával foglalkoznak a művésztelepen

Időkapszulával foglalkoznak a művésztelepen

Mától hirtelen megugrik a képzőművészek száma Somorján, és ez kilenc napon át így marad. Kezdődik ugyanis a DUNARTCOM nemzetközi művésztelep, amelyet tizenegyedik alkalommal rendeznek meg.

A kezdeményezés legfőbb célja annak idején az volt, hogy a Somorjára érkező, szakmailag elismert, illetve pályakezdő művészek kapcsolatot teremthessenek egymással, megismerjék egymás munkamódszereit, gondolkodását, és egy új szellemi közösség kezdjen formálódni. 

Az ötletgazdától, Mayer Éva Munkácsy-díjas képzőművésztől megtudtuk, hogy az eddigi tíz évad folyamán tizenhat országból érkeztek meghívott alkotók, és összesen közel százhatvanan dolgoztak a művésztelepen. A szervezők évente más-más központi témát találnak ki, amely mentén elindulhat a munka, illetve amely összefogja a gondolatokat. A hagyományos megfogalmazásoktól az újszerű médiumok alkalmazásáig sokféle megközelítésben születtek művek, amelyeket a zárónapon láthatott először a nagyközönség, egy kiállítás keretében. Ez most is így lesz: augusztus 21-én nyílik a kiállítás a Korona-udvarban, és október 8-ig tekinthetőek meg a Somorján született alkotások. 

Hírdetés

„Az idei hívószó az időkapszula. A latin eredetű kapszula szó szekrénykét, dobozkát, tokot, nyitható burkolatot jelent, mely egy kisebb tárgy megvédésére szolgál. Az időkapszula kifejezés 1937 óta használatos, bár az ötlet valószínűleg egyidős az emberi civilizációval. Egy olyan tartályt jelent, amelyben régi idők tárgyai találhatóak és információként szolgálnak a korábbi időkből. Egyfajta kommunikációra is tekinthetünk, mely megpróbálja megőrizni a mindennapi élet egy szeletét a jövő számára” – áll a szimpózium kísérőanyagában. 

A járványhelyzet miatt a mű-vésztelepre idén csupán négy országból érkeznek, összesen tizenhárman, ami a szokásosnál kisebb létszám. A DUNARTCOM részeként eddig több mint ötven szakmai program, illetve a nagyközönségnek szóló kísérőrendezvény valósult meg. Idén folytatják ezt a hagyományt. Hétfőn, augusztus 16-án 20 órától a két hazai vendégzenésszel kibővített magyarországi Bettika Quintet lép fel a helyi ŠUP-ŠUP klubban – értelemszerűen Bettika Septet néven. A Bakos Bettika énekesnő vezette csapatnak egyébként van egy állandó szlovákiai tagja, a bőgős Mayer József személyében. A dzsessz és a világzene határmezsgyéjén mozgó zenéjüket a nyitott hozzáállás és a játékosság jellemzi. 

Jövő kedden és szerdán 19 órától pedig megtudhatják az érdeklődők, min dolgoznak a művésztelep egyes alkotói. Az egyéni prezentációk helyszíne a Mozi klub lesz. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »