Időkapszulát találtak egy szobor restaurálásakor

Időkapszulát találtak egy szobor restaurálásakor

A Selmecbányai járásban levő Szentantalban Tomáš Lupták restaurátor egy Szent Vendel szobor felújítása során időkapszulát talált. Az időkapszula nyolc értékes rézkrajcárt tartalmazott Ferenc József császár, a közkedvelt Sisi bajor hercegnő férje uralkodása idejéből.

„Nem éppen szokványos, hogy ilyen alkotásokban, mint egy szobor időkapszulát helyeznek el. Ezeket főleg oltárokban vagy tornyokban találunk, bennük a korra jellemző adatokkal, információkkal. Ezért ez a lelet egészen meglepő” – jegyezte meg a TASR hírügynökségnek a restaurátor.

„Az időkapszulát az oszlopfőn találtuk. Ez egy összetett emlékmű, amelynek van talapzata is, az oszlopban belül pedig egy Szent Flórián reliefet véstek ki” – egészítette ki Tomáš Lupták.

Hírdetés

Mivel a szobor és az oszlop andezittufából készült, tehát olyan anyagból, amelyet főleg belterekben használnak, Szentantal község a szakemberek ajánlása alapján úgy határozott, hogy az eredeti szobrot a restaurálás után a település közösségi központjában helyezik el. A szobor eredeti helyére pedig egy másolatot tesznek, amelyet valamiféle tartósabb anyagból készíttetnek el.

Az érmék néhány darabját a restaurátor elmondása szerint visszahelyezik az időkapszulába néhány ma használatos érmével együtt és a kapszulát lepecsételik. Az érmék közül párat pedig meghagynak a községben, bonyítékul, hogy milyen értékes leletet találtak Szentantalban.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)  


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »